24. fejezet ~ Járjunk tilosban!

"Rég kikellet volna szállnom, mikor még lehetőségem volt rá..."

Niall-t végül is nem kellett kórházba vinnünk, hála Zayn ügyes kezének, annak, hogy gyorsan és tisztán távolította el az apró golyót a szöszkéből, így a seb nem hogy nem fertőződött el, hanem mielőbb elkezdett begyógyulni, összeforrni. Sőt... ma már olyannyira jól van, hogy ő is kikelt az ágyból és leült mellénk reggelizni. 

- Majd én megkenem azt a pirítóst, szívem. - veszi ki Holly könnyedén a kezéből a kenőkést és már a vastagon el is kezdi kenni lekvárral a kenyeret.  

- Hmm... mami, ugye az én pirítósomat is megkenned később? - állít be a konyhába Harry egy száll törölközőben és még vizes hajjal. Gyorsan és könnyedén pattan le a székre, miközben továbbra is perverz mosolyát villogtatja Holly felé, aki ezt próbálja minél inkább figyelmen kívül hagyni. 

- Harry. - szól Niall kedvesen, majd mikor a Göndörke odafordítja a fejét, a megjátszott mosolyát mellőzni kezdi. 

- Hagyd békén a csajomat! -feleli fapofával, majd egy apróra vágott pirítós kockát dob lazán a szájába, rágás közben pedig elkezd fájdalmában nyögni.
- Sajnálom haver, de tudod igazak a mondások, tényleg terhesen a legkívánatosabbak... - jegyzi meg zárásként Harry és ő is elkezd enni. Holly pedig egy pillanatra végképp lefagy, sőt... majdnem kiesik a kezéből a kés.
- Hé, nem látta valaki Zayn-t? - terelem el a témát, hogy a szőke lány is fel tudjon lélegezni újra. Bár nem értem miért van ennyire zavarban... hisz most már mindenki tudja a titkát, Niall is, épp itt lenne az ideje, hogy örüljön a terhességének. Én legalábbis ezt tenném a helyében, azt hiszem...
- Te élsz vele együtt, Evans. Miért nekünk kéne tudni, hogy hol van? - vágja nekem ridegen a mondatot Harry, de még rám sem néz beszéd közben. Kitölt magának egy csésze kávét és már el is kezdi felhörpinteni.
Komolyan nem értem  mi baja van... eddig azt hittem, hogy a csatabárdot már tegnap este elástuk. Ha nem is végleg, de legalább hosszú időre.
- Jó reggelt mindenkinek! - Zayn vidám hangja hesegeti el zavaros gondolataimat messzi tájakra. Kedves mosolyra húzom ajkaimat, mikor elül mellém, kezében Hope-al, aki kacagva kezd a vállamon pihenő tincsemmel játszani.
- Nektek is jó reggelt! Tudjátok eddig nem is hittem, hogy létezik olyan jó gyerek, mint Hope. Az egész estét átaludta és még reggel is nagyban szunyált, mikor én készülődni kezdtem. - osztom meg az infót, olyan lelkesen, mintha a saját kisbabámról mesélnék, dicsekednék a többieknek, mire Harry csak felhorkan egy aprót, feláll a helyéről és a kávéscsészét a mosogatóba helyezi.
- Akkor minden bizonnyal ezt a remek tulajdonságát az apjától örökölte. - jegyzi meg kicsit sem kedvesen és az éppen ásító Zayn-re néz, majd rám pillant, és valószínűleg a totálisan érteten arckifejezésemmel találja szembe magát, mert éppen szóra nyitná a száját, mikor a mellettem ülő fekete hajú ugyanezt teszi.
- Kérlek tartsd meg magadnak az epés megjegyzéseidet, Styles. - rivall rá, mire Harold-ba ragad a maradék szó, amit minden bizonnyal nekem címzett volna. Mint aki citromba harapott volna az imént, olyan savanyú képpel rohan ki az apró konyhából, mire mindenki felnevet engem kivéve. A tegnapi nap után, ugyanis képtelen vagyok Harry-t kinevetni, bár megérdemelné, de... tényleg képtelen vagyok rá.

(***)

Zayn utasítása okán a délutánt még itt töltjük, ezért is tartózkodok megint a hálóba, ám most az ágyon mellettem a szőke kis hercegnő fekszik, nem pedig az apukája. Aprókat pihegve alszik, kipirosodott almácskákkal, miközben ajkai közül csillogó nyál csordogál kifele a párnahuzatra. Ezt egy fehér ronggyal itatom fel, miközben szabad kezemmel szőke, hullámos haját simogatom. Annyira, de annyira hasonlít Perrie-re, de mégis képes vagyok tőle elvonatkoztatni ezt a kislányt. Talán ezért is bírok meglenni vele, meg azért mert tényleg egy igazi kis tündérke.
Még utoljára megsimítom a haját, majd ügyelve felállok a nagy franciaágyról, minél kevesebb zajforrást kreálva ezzel. A gyerek két oldalára egy-egy nagy párnát teszek, hogy még véletlenül se essen le az ágyról és be is takarom, bár biztos vagyok benne, hogy itt nem tud meghűlni. Lassan nyitom ki az ajtót, lépek ki rajta és amint a nappali felé veszem az irányt, egy idegeskedő Holly-ba botlok bele. Úgy tördeli a kezét, hogy attól félek mindjárt kárt tesz magában!
- Holls, mi a baj?  - kérdezek rá halkan, hisz még alig tettem pár lépést az alvó kisgyerek szobájától.
- Jaqueline, itt van Eleanor. - mondja úgy mintha szellemet látna.
- És...? - faggatom tovább, hogy rájöjjek miért is ilyen rossz a kedélyállapota.
- Jahh persze, te lemaradtál róla... mikor megjött hatalmas patáliát csapott, üvöltözött Zayn-nel és egyszer meg is próbálta arcon vágni. Azt mondta, hogy Ő tehet arról, hogy Louis-t a rendőrség lefülelte. Erre persze Zayn-ben is felment a pumpa és a karjánál fogja lerángatta a pincébe a lányt. Már vagy félórája lent vannak, de egy kis neszt sem hallok. Szerinted...? - próbál rákérdezni, de még mielőtt valami őrült kérdéssel az én agyamat is felhúzná, leállítom.
- Holly, Zayn csak beszélget Eleanor-ral, semmi baja nem lesz. De azt hiszem a nyugalmad érdekében lemegyek és megnézem őket. - engem leginkább az zavar, hogy Holly ennyire rástresszel erre is. Félek, nehogy a túlzott izgalmakban bármi baja legyen a benne növekvő kisbabának...
Nyugodtan sétálok a pince ajtaja felé, erősen ragadom meg a kilincset és olyan halkan nyomom le, hogy se a fenti, se a lenti társaságot ne zavarjam meg ezzel. Hatalmas és nyirkos csigalépcsők vezetnek le az apró kamra felé, amik enyhén csúszósak is. Lábaim már majdnem a kivilágosított talajt súrolják, mikor hátulról egy kar visszaránt. Nagy mancsát a számra tapasztja, míg másik kezével a hideg falnak nyom, felkarjával - amit a szegycsontomra nyom keményen - ott is tart. Arca vészesen közelít hozzám, ajkai a fülemhez tapadnak és így szólnak.
- Sssh. - némít el Harry, mire egy aprót bólintok. Ő bizalom teljesen veszi le a kezét a számról, de falhoz nyomó szorításából nem enged. Halkan szólalnék fel, de erre szabad mutatóujját a saját ajkaira fektetve jelzi, hogy ne tegyem ezt. Értetlenül ráncolom szemöldökeimet.
- ... akkor sem értem, Zayn. Louis-t lesittelték, a picsába is. És miért?! - ordibál El, amiből fentről mi sem hallatszott eddig.
- Te komolyan azt hitted, hogyha odaküldöd a kórházba Perrie-hez őket, akkor minden rendben lesz? Hogy egy kórházba, egy állami kórházba nem értesülnek a dolgozók a körözendő személyekről?! - teljesen összerezzenek Eleanor hisztérikus hangján, míg Harry ezen csak jókat kuncog. Eddig szerencsére nem vettek észre minket.
- Megtennéd, hogy leállsz a hisztivel, Eleanor, kérlek szépen! - utasítja Zayn idegesen és képzelem most hogy dörzsölheti homlokát.
- Nem, nem állok le Zayn, ugyanis a Te baromságod miatt van az ÉN pasim börtönben. - kontráz rá Eleanor, majd hirtelen felszisszen. Te jó ég, Zayn bántja?!
- Na idefigyelj kislány... -kezd mondandójába Zayn sziszegve.
- Pontosan jól tudtad, hogy mire számíts, mikor Louis-val kezdtél. Én is és Ő is megmondta, hogy mi a lesz pálya, Te pedig bele mentél. Légy szíves, ha már akkor megígérted, most is tarts magad a megbeszéltekhez, különben... - itt egy percre megint elhallgat az amúgy is nagyon halk hang.
- ... kár lenne ezt a szép pofit elcsúnyítani. - fejezi be a mondatát, amiből tisztán  kiérződik a mosolya. Ő ezt élvezi...
- Azt hittem már rég túltettél Perrie-n és örültél neki, hogy az aznap estét Jakie úszta meg ép bőrrel. - felel Eleanor.
- Ez így is van, de Perrie mégis csak a lányom anyja. Egy igazi ribanc, de Hope-nak rá is lesz szüksége, így tudnom kell az állapota felől. - érvel Zayn ismét nagyon nyugodt hangon.
- De megérte így? Megérte úgy, hogy Niall-t meglőtték, Louis-t meg elkapták? A fenébe Zayn... úgy mented magadat, hogy közben a bajtársaidat elveszíted... és figyeld meg a végén úgy is elkapnak. - vág vissza Eleanor, mire egy hatalmas pofon csattan el. Azt hiszem ez zárja a szavak csatáját...
Elszörnyülködve kapom tenyeremet a szám elé, hogy egy hangot se adjak ki, ami elborzadásom legzajosabb kinyilvánítása lenne. Vajon ki kapta és ki adta? Folyton ezen kattog az agyam.
Harry feleszmélve állapotomra kezét az enyéimre vezeti és így kezd halk rohanásba felfele. Én szorosan követem, majd mikor az ajtón túlra érünk, a Göndör azt visszazárja és én háttal a faborításúnak dőlök. Lábaimmal lassan csúszok le a földre, arcomat a kezembe temetem, de sírni képtelen vagyok.
Mérges vagyok. Szörnyen mérges, amiért Zayn ezt is eltitkolta előlem és amiért így bánik Eleanor-ral.  Sőt talán egy kicsit féltékeny is, mivel tisztán látszik ezen a tettén, hogy Perrie továbbra sem közömbös számára. Az a nő, aki majdnem megölt engem... és Ő még védi is!
- Jobb ha felállsz innen. Azt hiszem ugyanis, hogy a pofonadó lassan elindul fele, sőt talán a másik fél is. - segít talpra állni Harry és kezemet fogva vezet a nappali fele.
- Harry, ha Zayn adta azt a pofont... - súgom a fülébe, de még magam sem tudom, hogy fejezem be ezt a mondatot. Mi lesz akkor? Mit csinálok? Fogalmam sincs...
- Lehet nem ő volt, Jakie. Nyugodj meg, ülj le és várjuk meg, hogy ki hogyan jön fel. - irányít a kanapéhoz. Én leülök, mire ő egy percre eltűnik, majd visszatér egy pohár vízzel.
- Kösz. - veszem el tőle a poharat és nagyokat kezdek kortyolni a vízből, mire Holly jelenik meg a szobában.
- Na mi volt? - kérdi már egy fokkal nyugodtabban, mire hirtelen gondolkodóba esek. Mi a fenét mondjak neki?
- Holls, bocsi, de nem tudtam lemenni, tudod félúton Harry-be botlottam és ő kért meg, hogy segítsek neki a... - itt megakadok, segélykéréssel nézek az előbb említettre, aki rögtön át is veszi a szót.
- ... a kocsival, tudod kiporszívóztam és Jakie segített addig kivenni a szőnyegeket. - részletezi lazán Harry, mintha nem is füllentene. A szőkeség persze nem örül a hírnek, de beletörődve leül mellém a kanapéra, amit Harold igencsak bosszús szemekkel néz végig. A göndör idegesen a tarkója simogatásába kezd, miközben ott toporzékol. Mi a fene baja van?
- Most viszont azt hiszem jobb ha megyek és befejezem a dolgomat. Jaqueline, ha kell valami... tudod hol találsz. - néz mélyen a szemembe, majd faképnél hagy minket Holly-val.
Egy erőltetett mosolyt intézek Holly felé, azután pedig ismét kortyolok a vízből. A lány az ölébe teszi kezeit és úgy nézi a folyamatot, mintha bármi érdekeset látna ebbe. Szempárja egészen addig el sem szakad rólam, míg lépteket nem hallunk a pince felől. Mindketten sietősen kapjuk oda a tekintetünket, mikor is Zayn jelenik meg az ajtóba.
Szó nélkül dől a falnak, mire én elkezdtem gondosan felméri. Semmi baja nincs, arca is ép, nem piros. Nyoma sincs az esetleges pofonnak.
Tehát nem ő kapta...

Sziasztok kedves olvasók!

Köszöntök mindenkit a megújult külsejű blogon egy új, és számomra roppant érdekes nyárzáró fejezettel. Szívből remélem, hogy az új fejezet és a kinézet is meghozza a kedvetek a pipáláshoz, kommeteléshez és a szavazáshoz, ami eléggé elapadt. :C De nem sajnálkozok, hisz már az magában csodálatos, hogy 28-an iratkoztatok fel a blogra röpke 5 hónap leforgása alatt. Nem is húznám az időtöket tovább, az iskolásoknak sikeres holnapi napot kívánok, a munkásoknak meg kitartást már a maihoz is! :D 
Üdvözöl mindenkit szerettel;

Pepa

23. fejezet ~ Harry titka

- Megöltem őt? - kint ülünk a kert egy kidőlt fáján Harry-vel. Igazán még most sem értem azt, hogy hogyan is vett rá arra, hogy egy légtérbe tartózkodjak vele... de valahogy mégis sikerült neki. Hisz itt vagyok, és fázok. Nagyon fázok...

- Nem. - arcát a hold ezüstös fénye világítja meg, így tisztán látom letagadhatatlan vonásait. Azt az apró ráncot a homlokán, a piros almácskákat, amit a hideg északi szél varázsol az arcára és zöld szemeit, amivel a patak lassan csordogáló vizét lesi. Csodálatosan nyugodt és békés látványt kölcsönöz, amivel engem lep meg.

- A golyó a májat és a bordáját súrolta csak azt hiszem. Az operáció előtt még megkért, hogy vigyázzak a kicsire, de azóta nem ébredt fel. - emeli rám a tekintetét, majd vacogásomból sikerül megállapítania, hogy mennyire nincs kedvem idekint tartózkodni.

- Tessék. - csúszik a törzsön közelebb hozzám és adja át ugyanazt a kabátot, amit aznap este is adott. Ódzkodva, de elfogadom és a vállamra terítem azt. Ujjaimmal kapaszkodok meg széleiben és próbálom az anyag kellemes illatát figyelmen kívül hagyni. Nem értem Harry-t. Miért ilyen kedves most velem? Vajon tartanom kellene most tőle?

- Miért jelentetted fel Zayn-t is? Azt értem, hogy engem miért, de Ő... Ő a barátod Harry, miért árulod el? - eddig féltem feltenni a kérdést, de most már nem félek, ugyanis úgy érzem, hogy muszáj több információhoz jutnom és muszáj meghallgatnom őt is, még akkor is ha ez ennyire a nehezemre is esik.

- Zayn... - markol rá egy kósza kis ágra, miközben a ébenfekete nevét kiejti. Lazán megmozgatja az élettel teli gallyacskát, majd egyszerűen letöri.

- Miért jön mindenki Zayn-nel?! Zayn így, Zayn úgy. De az persze senkit nem érdekel, hogy mi van Louis-val, vagy Niall-el. Niall haldoklik, Jakie és szerinted ez ki hibája? Na és Louis lefülelése? És nehogy játszd itt nekem a mártírt, mert Perrie esete kurvára nem kapcsolható ehhez. - káromkodva mutat a faház kivilágított ablakához, ahol bent Zayn épp esti mesét olvas a kislányának. Majd elhajítja a botot. Tiszta erőből, messze a vízfolyamba. 

- Az övé. Én csak azt reméltem, hogy végre feladja magát. - néz a sodoródó apró ágra.
- Harry... - kezdés gyanánt csak a neve csúszik ki a számon, majd megtorpanok. Mit mondjak erre, és ami a még fontosabb, mennyire higgyek a szavaiban?
- Nézd, neki van priusza, neked nem... téged nem akartalak bántani, sajnálom. - hajtja le a fejét szótlanul, aminek köszönhetően végre egy teljes percre édes csönd alakul ki körülöttünk, és én egy ideig ilyen nagy némaságba kémlelem.  Most annyira ártatlannak tűnik, és... szerethetőnek.
Na nem! Tudtam én, hogy erre megy ki a játék. Hisz megint csak játszik... előadja itt az ártatlan, "csak neked akartam jót" szöveget... én pedig majdnem bevettem, megint.  Idegesen állok fel a fatörzsről, porolom le a nadrágom és dobom a kezébe a kabátot.
- Leléptem. - válaszolok röviden, mivel semmi kedvem nincs így este veszekedni vele, már csak szóban sem. Sietősen veszem lépteimet a faház apró ajtaja fele, mikor az ismerős marok és a hozzátársított kéz durván visszaránt. A számomra már deja vu-t utánzó pillanat következik, ugyanis én - a nagy lendületnek köszönhetően - visszafordulok és kezeim az izmos mellkasra tapadnak, persze nem önszántamból. Idegesen kapom résnyire szűkült szemeimet nagy, zölden háborgó íriszeire. Úgy néz engem, ahogy én őt. Nagyon aprólékosan.
- Engedj el, Harry. - kérem fel, mielőtt húsos ajkai még közelebb érnének hozzám. Kérésemre ádámcsutkája megremeg és egy hatalmast nyel. Szorító fogásából enged, míg végül ujjai elválnak a vékony bőrömtől.
- Öhhmm... szeretnék bocsánatot kérni. - feleli teljesen őszintén, mire ajkaim közül kiszalad egy apró kacaj. Most komolyan? Azt hiszi, hogy egyetlen egy szóval rendben hozhatja, tényleg?
- Mindért, de legfőképp azért az estérért. Ugyanis... akkor követtem el életem egyik legnagyobb baromságát. - emlékeztet a napra, mikor az étteremből egyenesen az otthonába vitt és ott megpróbált megerőszakolni... még szerencse, hogy Zayn ránk törte az ajtót!
- Ezt nem lehet egy szóval elintézni, Harold. - érzem ahogy a hangom megremeg. Szörnyű érzés azt az estét feleleveníteni, mivel úgy hiszem... még sosem féltem úgy egy férfitól, ahogy akkor tőle.
- Tudom, de szeretném megmagyarázni és megmutatni neked, hogy én másmilyen vagyok. - suttogja el halkan ajkai és zavarában kezeit a zsebeibe dugja. Te jó ég, tényleg emiatt van ennyire megszeppenve?
- Jó, talán még van egy 10 percem... - intek fejemmel az ablak felé, ahonnan még kihallatszik a gyerekgügyögés, mire fel Harry ismét elindul a patapartra. Én pedig lassan követem...
- A kép miatt volt, ugye? - kérdem óvatosan, hisz tisztán emlékszem, hogy amint meglátta, hogy azt lesem, akkor gurult el a gyógyszere. Erre csak egy bólintással igenel.
- Ki volt rajta Harry és miért jelentett neked olyan sokat, hogy megláttam? - faggatom tovább, mire hirtelen lefékez, mint akinek földbe gyökerezett a lába.
- Mire emlékszel a képből? Kit láttál rajta? - válaszol kérdéssel a kérdésemre.
- Nem sok mindenre... te voltál rajta fiatalabban - és nagyon göndören. - teszem hozzá, hogy kicsit javítsak a fagyos hangulaton, teljesen sikertelenül.
- ... és egy nő. Én arra tippelnék, hogy a nővéred, ő volt az? -
- Nem. Ő az anyám volt. - vesz fel egy követ a cipője orra elől és teljes erőből, amilyen messzire csak tudja, eldobja. 
- Ohh... sajnálom, Harry. Én ha tudtam volna... - kezdek mentegetőzésbe, mire visszafordul felém.
- Tudod... hasonlítasz rá. Olyan szép hosszú, barna hajad van és a szemed... mikor azokba a gyönyörű, nagy őzikeszemeidbe nézek, az anyám boldogságának csillogását látom benne. - mondta miközben nekem fel sem tűnt, hogy milyen közel is ért megint hozzám. Hosszú ujjai immár arcomat fogják körbe és kellemesen gyengéd érintése megszüntetése ellen - valamilyen okból kifolyólag, semmit sem teszek.
- Akarod tudni mi történet vele? - hajol fülembe és súgja bele a kérdést, ami most a leginkább foglalkoztat. Most rajtam a sor, hogy egy hatalmasat nyeljek és bólintsak, ugyanis a Harold nevet viselő cica elvitte a nyelvemet, szólni teljesen képtelen vagyok. 
- Amikor 18 voltam apám egyszer elment egy hosszabb üzleti útra. Ketten maradtunk otthon anyával, de én szokás szerint valami csajnál éjszakáztam. Mire reggel hazaértem láttam, hogy a zár fel volt törve. Rögtön berohantam felmértem mindent, átnéztem a cuccokat és Őt szólongattam. A saját szobámba találtam rá teljesen meztelenül, vérbe fagyva. Semmi hülyeséget nem vittek el... megmaradt a hifi, a gépem, a tv, csak anyámat erőszakolták meg és ölték meg brutálisan. És én közbe mit tettem? Megdugtam valami utolsó ribancot három utcával arrébb. - annyira nyugodtan meséli el, hogy ezzel még jobban megrémiszt -már ha ez egyáltalán lehetséges, miközben én elszörnyülködésem jelét, vagyis a könnyektől áztatott szemeimet kezeimmel gyorsan eltakarom.
- Jó. Azt hiszem érted már, miért esett nehezemre ott egy-két pohár bor után beavatni téged. - horkan fel halkan és kezével a ház fele int, ahol Zayn már kint vár a verandán.
- Azt hiszem ideje menned, mert úgy néz ki apuci az egyik kislánya elaltatásával már végzett. - tájékoztat és egy zsebkendőt nyújt át nekem.
- Menj. - kér fel még egyszer és tisztán kiérződik rajta, hogy többször a mai nap folyamán már képtelen lenne megtűrni a személyemet. Vagy egyáltalán bárki másét. Én ezt kifigyelve egy aprót bólintok és már hátat is fordítva elindulok Zayn felé. Az út felénél viszont muszáj visszanéznem...
- Harry... sajnálom, hogy aznap este kérdezősködtem, de tudnod kell, hogy ez nem a Te hibád volt. Hisz ha ott lettél volna... -
- ... akkor az anyám élne, Jakie. Ebben biztos vagyok... - fejezi be helyettem a mondatot, de nem pont úgy ahogy én akartam. Viszont most nem akarok vele kötözködni. Csak ráhagyom, bólintok egyet és meg sem állok egészen Zayn alakjáig.
- Hé, szia! - köszön rám, mikor mellé érek és ujjainkat összekulcsolom. Apró, kényszeredett mosolyt erőltetek magamra, mire ismét kibuggyan egy kósza könnycsepp a szemsarkából. Ezt pedig Zayn óvatosan letörli a hüvelykujjával.
- Valami baj van? Sírtál? - faggat aggódva, mire nemlegesen zárom meg a fejem.
- Dehogyis. Csak tudod nagyon kifárasztott ez a nap. Nem mehetnénk be esetleg mielőbb aludni? - kérdem alig hallhatóan és szememmel már a szobánk ablakát szuggerálom. Zayn ebbe nagyon könnyen beleegyez és összefont ujjakkal lépjük át a küszöböt, egyenesen meg sem állva a szobánkig sétálunk el, ahova halkan lépek be, hisz Hope édes szuszogása már az ajtón túlról is rendesen kihallatszik.
Már ahhoz sem érzem magam elég erősnek, hogy letusoljak, épp ezért csak felkapom az első pólót, ami a kezembe kerül és már mászok is be a kényelmes franciaágyba, Zayn ölelésébe.
- Hihetetlenül erős voltál ma. Nagyon büszke vagyok rád! - csókol a nyakam dicsérete után, ami a mai borzalmas napot elnézve igazi, apró boldogságnak számít. Derekamra simuló kezére fektetem én is az enyémet és így hunyom le a szemem.
Bárcsak így maradhatnánk. Hárman egy szobába, messze a külső zajoktól és problémáktól... de sajnos Zayn Malik-kel  csak nagyon ritkán ilyen az élet...

Kedves olvasóim!

El sem hiszitek, hogy mennyire örülök annak, hogy már 28-an vagytok! Ez csodás szám, hisz ez az első blogom, amit publikálok és úgy vélem igazán hízelgő az, hogy már ennyien vagyunk!  A tűzijátékra, az "ünnepnapra" való tekintettel hoztam nektek egy részt. Remélem tetszik ugyanis én nagyon nagy lendülettel írtam és olvastam át. Mit szóltatok Harry titkához? Illetve szerintetek Jakie lesz elég erős a folytatásban? Hogyan vélekedtek?
Köszönöm a különkiadásoz érkezett pipákat és kommenteket, bár sajnos mindkettőből csak 2-2 darabot kaptam. Ennek mi az oka? Nem tetszett, nem volt elég izgalmas? Osszátok meg velem véleményeteket nyugodtan, hisz nem harapok. Sőt.. el sem hiszitek micsoda öröm látni a sok pipát és megjegyzést. :) Mindeestre remélem Ti is élveztétek a részt! A folytatás pedig nem tudom mikorra várható, de igyekszem vele.
Köszönöm az odaadó figyelmeteket és a támogatásátok!

~pepa

ui: Természetesen válaszolok a kommentekre, de azt majd csak a holnapi reggel folyamán! :)

Do you remember...?

Sziasztok kedves olvasók!

Örömmel jelentem, hogy sikerült ezt az extra hosszú külön részt megírom. Alig várom, hogy olvashassátok és ha ezt megtettétek kérlek most mindenképpen írjatok kommentet ugyanis tudni szeretném, hogy mi a véleményetek minderről. Kay-ről, Zayn-ről, Harry-ről és a múltról, amiről most jó sok mindent tudhatok meg. A részben amúgy annyi a különbség, hogy múlt időben van, aminek az oka ott van a végén (spoiler veszély: hisz Kay ugye már halott) 

Ugyanakkor szeretném itt is megköszönni a 27 feliratkozót, az előző részhez érkezett 3 kommentet és a pipákat. Minden támogatást köszönök, el sem hiszitek tényleg mennyit jelent nekem!! A nyaram amúgy csodásan telik, nagyon tartalmas és izgalmas. Remélem a titek is hasonló. Ha gondoljátok nyugodt szívvel osszátok meg  velem, hogy a Tietek milyen! :D 

Na de nem hadoválok itt össze és vissza. Jó olvasást! 

Legnagyobb szerettet üdvözöl mindenkit;

~pepa

A leheleted a nyakszirtemen

Mindenki követ el hibákat. A hibák az emberi élet szerves, apró kis részei...

Az én hibáim elkövetésének első reggele a 13. születésnapom után nemsokkal virradt fel. Dacos tinédzserként tértem be a falunk első és egyetlen kocsmájába, amit a szembe szomszéd, iszákos Mr. Holler és "a mindenkivel túlságosan kedves" felesége, Anne vezetett. A nővérem személyijével a mancsomban másztam fel a forgós székre és úgy csettintettem a csaposnak, mint azt, ahogy a törzsvendégek szokták. 

- Kayla? - oldalazott ki az apró, gyöngyös függönyű szalonból Anne, elkent rúzzsal és szedett-vedett hajkoronával. Udvaritlan zavarát képtelen volt leplezni. 

- Jó napot Mrs. Holler! Nem... nem láttam semmit - böktem fejemmel a háta mögött kisurranó férfira, aki még egy apró jellemmorzsácskában sem -nem hogy küllemben- hasonlított az előbb említett nő férjére. 

- Nincs túl korán még az italozáshoz? - méregetett felvont szemöldökkel, amit sehogy sem sikerült jó szájízzel megemésztenem. Sőt...

- És a férfifaláshoz, asszonyom?! - kérdeztem vissza komoran, majd lehúztam a meggylikőr maradékát. Fanyar szájízzel vehette tudomásul, hogy ismét én nyertem a szócsatánkat.

- Igazad van kislány. Semmit sem túl korai elkezdeni, a következő a ház ajándéka! - jegyezte meg a csaposnak, miközben én azon morfondíroztam, hogy a szólásmondás biztosan nem így szól helyesen. De mindegy is...

Inkább kikértem a következő italt, aminek a neve a valamilyen "feles" volt. Még sosem ittam ilyet ezelőtt, de azt már láttam korábban, hogy hogyan is hajtja fel apám egymás után a kis poharakból. Néha napján pedig a nővérem is ivott, de ő egy után mindig leállt és szörnyű fancsali képpel kért az alkoholra valami édes gyümölcslevet.
De most végre valahára én is megkóstolhattam. Megemeltem a kis poharat és nem törődve a torkomban keletkezett hatalmas gombóccal, húztam fel az apró italt. A szesz pedig úgy marta a nyelőcsövemet, mintha sok apró kis tűt nyeltem volna le az imént. De nekem akkor sem volt szükségem kísérőitalra. Csak lehunytam a szememet, hogy egy könnycseppet se hullajtsak és apró kezemet gyorsan verő mellkasomra simítottam. "Ha ma nem halok bele az alkoholmérgezésbe, akkor sosem." - gondoltam hitehagyottan. Majd, mikor már egészen stabil lelkiállapottal rendelkeztem, csak akkor fogtam bele a gyaloglásba, ami a hazautamat jelentette. Észre sem vettem, hogy időközben besötétedett és eszemben sem volt az, hogy megszámítsam, vajon hány órát tölthettem a kocsmában. 

Hazaérve ismételten az fogadott, ami már 1 hónapja minden este. Apám a nővérem haját tépve ordibált vele, miközben Grace csak zokogott. 

- Hol van a pénzem te liba? - üvöltött olyan indulatosan, mintha nem tudná, hogy nem is Grace tüntette el a maradék segélyt.

- Minek bántod, ha tudod jól, hogy én vittem el? - tettem fel tele szarkazmussal a kérdést, mire a szőrös, kipirult vadállat rám emelte élénkzöld, háborgó tekintetét. 

- Hogy mit csináltál, Kayla?! - kelt ki magából végleg, mire én felemeltem a kezemet, hisz tudtam, ha akkor és ott nem tájékoztatom, akkor egy végzetes hibát követett volna el. Megütött volna, ami azt eredményezte volna, hogy én elmentem volna feljelenteni és akkor ő börtönbe, míg én nevelőszülőkhöz kerültem volna. Ezzel Gracen, aki már a huszonegyet taposta, kívül senki nem járt volna jól. 

- Elittam, úgy ahogy te szoktad. Tudod, amilyen az apja... - kezdtem bele, amibe csúfosan félbeszakított.

- olyan a borzalmas lánya - zárta le a mondatot, mire egy diadal ittas mosoly kúszott ajkaimra. 

- Kezded kihúzni a gyufát, kislány. - nyögött fel megtörten, majd felbőszült tekintetét ismét a nővéremre emelte. Gracy-re, aki az egyetlen biztos pont volt az életemben. 

- Téged nem bánthatlak, de Őt igen. Ő amúgy sem kiskorú már, nem vehetik el miatta a segélyemet, plusz amilyen pipogya alak... még fel sem merne jelenteni. - mosolygott most ő ádázul és ismét vékony, gyenge testvérem felé vette az utat. Grace-t a hajánál kapta el, mire a nővéremből a fájdalmas zokogás tört elő. Csontos válláról letépte a foszlott anyagot, mire én rávetettem magam a hátára. Rúgtam, kapálództam és haraptam, de mindhiába. Egy egyszerű mozdulattal vetett le a hátáról és így a dohányzóasztal alá estem. A félmeztelen nővéremet az asztalra lökte és kicsatolt övét kivéve ütni kezdte.  Grace úgy sikoltott, mint akinek épp a szemét nyomták ki. A faerezetű asztalon keresztül is éreztem elhaló leheletét a nyakamon. Egészen addig míg végleg el nem csendesült. 

Betérő vándor:

2 hónappal később megejtettük Gracy temetését, amire az egész falu hivatalos volt. Ennek két miértje is volt. A nagyobb bevétel, a minimális kiadások után, illetve az új lakosság megvendégelése. Malik-éknak hívták és tisztán látszott rajtuk, hogy tehetősek. És titokzatosak. Az apa, az én apámnál valamivel fiatalabb és sokkal jóvágásúbb volt. Csak tiszta whisky-t kért és úgy hordozta tenyerén a két fiát, hogy öröm volt azt nézni. Joshua nálam pusztán pár évvel lehetett idősebb, míg Zayn korombelinek számított. Tizenéves lázadó fiúcska, nagy és szép házzal... megakartam ismerni. Talán ezért is nógattam annyira apámat, mikor a vendégek listáját írtuk meg. 

- Nézegettem a képeket, nagyon szép lány lehetett. - lépett mellém és valami okból kifolyólag már az első találkozáskor megismertem pusztán a hangjáról. 

- Ő volt a legszebb lány a faluban. - töröltem meg könnyáztatta arcomat, piszkos, földes kezemmel. Ezt kifigyelve ő egy vörös, selyem zsebkendőt csúsztatott apró mancsaimba. Feketével volt belehímezve a monogramja. Z.M.

- Nem lenne szabad. - akartam visszaadni, de nem hagyta.

- De, kérlek vedd el. - köszörülte meg úgy a torkát, ahogy az apja tette a kocsmában, mikor új kört kért magának és az éppen aktuális hölgyeinek. Én szót fogadtam és a zsebembe rejtettem az apró anyagot. 

- Köszönöm, hogy eljöttél. Ez mind nekem, mind a nővéremnek nagyon sokat jelent. - kezdtem bele az elvárt hálálkodás kifejtésébe.

- Nem kell a szokásos szöveggel jönnöd, tudom mi a helyzet. Ez csak felhajtás. - nézett körül, mire én idegességemben egy hatalmasat nyeltem. 

- Van tapasztalatom a temetésekben, hidd el nekem. - vallotta be nem túl szerényen, amit nem nagyon értettem. Nem az érzelmeit, hanem a mondandósága jelentőségét. Miért volt velem ennyire bőbeszédű?

- Elhiszem. - értettem meg vele, mire ő apró mosolyt kunkorított csodás, hideg árnyalatú ajkaira. 

A terv, A szökés

18 éves lehettem, mikor Zayn minden második nap meglátogatott a szobám ablaka előtt. Természetesen ekkor már rég ráuntak a faluban való élésre, mégis ez a fiú valamiért visszajárt hozzám.

- Menj, mert különben apám elkap! - kuncogtam fel halkan, mivel képtelen voltam az elfojtására.

- Zayn, nem hallod?! Menj, mert a csinos pofidnak annyi, ha az apám itt talál. - kértem még egyszer, mire önelégült képet vágott.

- A "csinos pofimnak"?! Jézusom, Kay szerintem beteg vagy! -jegyezte meg viccelődve, miközben a karomért kapott és így próbált lerántani a terasz romos pilléreiről. 

- Menj már innen a fenébe! - továbbra is kitartóan kérleltem, bár ekkor már tudtam, hogy teljesen hiába pazaroltam erre a megmaradt energiámat. 

- Mutatnom kell valamit. - felelte komolyan, majd engedtem a "csábításnak", hogy lehúzzon a szobám teraszának pillérjeiről. Mikor már egy szinten voltunk, markát az orrom alá nyomta és várt arra, hogy ujjait óvatosan szétveszítsem. Én pedig ezt is tettem, kíváncsian ugyanakkor nagyon óvatosan nyitottam fel ujjait és nem hittem a szememnek, mikor a finom őrlésű, fehér port találtam bezacskózva.

- Te jó ég, Zayn! Ezt nekem hoztad? - csaptam le a kérdésre mohón, mire ő gyorsan fülelve elkapta markát előlem, hogy nehogy kitudjam varázsolni kezéből a "csodaport".

- Nem, Kay! Ez apám cucca és most, hogy megszereztem nem akarom csak úgy elszívni. - dorgált le szigorúan, ami egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet. 

- Nézd... én ezt kiakarom vinni az országból. LA-ben ugyanis apámnak rengeteg összeköttetése van, és ha sikerülne elhitetni a kuncsaftokkal, hogy az öreg kinyúlt... - kezdett bele talán túl lelkesen is a mondandójába, így csak egy óvatos maflással tudtam leállítani, amiért rögtön fel is jajdult.

- Zayn te meg vagy húzatva. Elhitetni, hogy az öreged meghalt, normális vagy? Tudod van az a dolog, hogy telefon. Plusz hogyan bizonyítanád, hogy a fia vagy? A csókák ott előbb lőnek, mint sem kérdeznek. - fogalmam sem volt, hogy honnan jött az a rengeteg információmorzsa, ami aznap este kiszabadult belőlem, de tudtam -ha már csak a saját érdekeimet is néztem- hogy jól tettem, hogy mindezt kimondtam. Zayn volt a kis mentsváram, a srác, aki kitudott szabadítani apám alkoholtól izzadt mancsai közül, épp ezért... muszáj volt segítenem neki és a bizalmába férkőznöm.

Ő már rég betöltötte a nagykorúságot jelző korszakot, míg én épp csak ünnepeltem azt, mikor is vonatra szálltunk. Össz-vissz egy apró hátizsákot vittem magammal, amiben a fogkefém, a pizsamám és apám legújabb segélye volt.  Neki amúgy egy darab üzenetet sem hagytam, úgy éreztem nem érdemli meg még az ok megadását sem, hogy miért is léptem le.
A vonat út hosszú volt és fáradalmas. A fekete srác vállán kicsit álomra is hajtottam a fejem, ami, mit ne mondjak igazán kellemes érzés volt. Jó volt azt érezni, hogy végre ismét biztonságban vagyok. Hosszú idő után újra. Mikor befutottunk a végállomásra csókkal ébresztett. Ez volt az első csókom.
Valami, még a nevét is kimondani lehetetlen faluba szálltunk meg az első este. Zayn megmutatta nekem az anyagokat, amiket az apjától csent el és egy kicsit ki is próbáltunk belőle. Egy hétig tartózkodtunk meglapulva a faluba, mikor is Josh megjelent az ajtónk előtt. Fogalmunk sem volt, hogy is talált ránk, de onnantól fogva nem is érdekelt minket, hogy közölte... Zayn örökös lett.

Ficsúrból Uram!

A temetésre haza mentünk. Mármint Zayn egykori otthonába, a villába, amit meglátván az állam a padlót súrolta. Tapintatlanul megkérdeztem, hogy hol van az anyja, mire azt válaszolta, hogy az apja elküldte őt, mikor a harmadik feleségét haza hozta. Cady, a szőke, műmelles, agyonsminkelt cicababa parádés, csillogós, rózsaszín koktélruhába állta végig néhai férje temetését. Majd a búcsúszertartáson egyszer jött oda hozzám és Zaynhez. Gusztustalan és túlerőltetett formában nyomult férje fiára, aminek köszönhetően az én mércém teljesen kiakadt.
- Bocsi szívem, de Ő velem van. FOG-LALT. - választékosan és lassan próbáltam felvilágosítani, ami pusztán csak 20 percembe került. A csaj műmosolyt erőltetett magára és már el is indult a másik irányba, hogy bő hálóját ismét a mélyvízibe dobhassa.
- Szóval foglalt?! - húzta csibészes mosolyra ajkait, ami egyszerre volt enyhén édes és roppant irritáló is. Épp ezért erősen hasfalon vágtam, így a mosoly idejekorán letörlődött még roppant kisfiús arcáról. Egyszerűen el nem tudtam hinni, hogy ebből a ficsúrból most és mindenkorra egy igazi nagy úr lett.

Én, mint táncos nő

Zayn komolyabb zűrbe keveredett úgy tavaly tavasszal. A mexikói szállító késett és a multimilliárdos megrendelők fenyegetőzésbe fogtak, illetve a zsaruk is a nyakára szálltak. Bejelentett munkaként mixer volt egy közeli bárba, ami amúgy az ő klubja volt. Természetesen a papírok mind egy kamu személyi alapján lettek megírva. Alkalomadtán mégis meg kellett ott jelennie. Én hébe-hóba pedig elkísértem, mint kedves társ. Ekkor futottam össze vele. Anne Holler csupán pár ránccal gazdagodott az évek folyamán. Ruhái ugyanolyan nyeszlettek, mégis kihívóak, míg sminkje ízléstelenül sok és erőltetett volt. Fogalmam sem volt, hogy hogyan is kerülhetett fel a nagyvárosba, de ez nem is nagyon érdekelt. Az viszont igen, hogy valami okból kifolyólag képes volt sakkban tartani és zsarolni. Grace-szel jött, az emlékével, a személyijével, amit mindig elvettem, hogy ihassak és azzal, hogyha nem  táncolok úgy, ahogy ő fütyül akkor értesíti apámat. Apámtól pedig féltem. Sosem akartam ezt kimondani, de nagyon is féltem. Tudtam, hogy az a részeg vadállat felkeresne és úgy büntetne, ahogyan csak bír. Épp ezért... úgy táncoltam, ahogy Anne fütyült. A szó legszorosabb értelmében... Megkértem Zaynt, hogy hagy álljak be a helyébe táncolni, mivel Anne-nek ez sosem volt nagy kedvence. Imádta ha tapogatják, de csak azok akiknek ezt meg is engedi... A feketét meglepte a dolog, de bármiféle kérdés nélkül megengedte, hogy munkát vállalja a klubban. Utáltam ezt csinálni, még ha esetekben csak Zayn-nek, vagy valamelyik haverjának kellett külön táncolnom. Mégis mindezt egy műmosollyal gondosan elrejtettem.
- Vedd el a kezed, Styles. - sziszegtem rá, halkan, bár nyugodtan megengedhettem volna egy hangosabb felkiáltást is. A bár legeldugottabb sarkában ült a göndör, én pedig a legszélső rúdnál táncoltam neki mindössze egy tangában és a legvékonyabb, átlátszó melltartóba. Kiszolgáltatottnak éreztem magam, de természetesen ennek nem adtam hangot. Harry hosszú ujjait ismét combomra vezette, aminek köszönhetően egy keserű kacaj tört ki belőlem. Szegény, szegény Zayn... azt hitte ezzel a seggfejjel majd szívességet tesz nekem...
- Harry vidd innen az ujjaidat, mert dolgozom. - dorgáltam le ismét, mikor a fehérneműm szélét piszkálgatta és fejemmel a kidobó srác felé böktem, aki gyanúsan méregette Perrie kolléganőm aktuális zaklatóját.
- Ugyan bébi, pattanj le a rúdról és inkább az ágyban dolgozz. Rajtam. - képén egy egész alakos mosoly terült el, amitől olyan kisfiús beütése volt.
- Zayn-nel járok. - tájékoztattam újból, miközben erősen rámarkolva a rúdra rugaszkodtak el lábaim a talajtól.
- Szombaton és kedden ez nem volt probléma. - emlegette fel sokadszorra a két esetet, mikor engedtem a csábításnak, mintha ez neki olyan nagy dicsőség lett volna. Mondjuk lehet tényleg annak vélte.
- Harry, nem. Hiba volt az a két este, nem akarok így kiszúrni Zayn-nel, és neked se ez legyen a célod. - figyelmezettem halkan, miközben forogtam egyet. Lassan és kecsesen, így tudtam még egy kicsit húzni az agyát. Ugyanis imádtam, ahogy vágytól izzó tekintete lyukat égetett a testem különböző pontjain...
Mikor a szám elhallgatott kecsesen léptem le a munkaterületemről. Elsétáltam Harry mellett, aki egy pillanatra visszarántott a karomnál fogva. Szorítása szörnyen fájt.
- Engedj el - sziszegtem komolyan és apróra szorított szemeimet pirosló bőrömre és az ő elfehéredő ujjperceire emeltem. Tekintete követte az enyémet, majd néhány másodperc elteltével tudatosult benne, hogy mekkora baromságot is csinált. Hatalmas, lemondó nyögés közepette engedte el a kezemet és keservességével engem rögtön felvidított. Egy utolsó csókkal búcsúztam tőle. Legalábbis reméltem, hogy ezt volt az utolsó...

Perrie

Sosem jöttem ki valami jól a szőkeséggel, de hagytam, hogy tegye a dolgát. Ácsingózzon Zayn után és próbáljon mielőbb a helyembe kerülni. Királynővé akart válni, de ehhez bizony eddig semmilyen támogatást sem kapott tőlem, az igazi királynőtől. Hisz ugyan... minek kapott volna?! 11 hónappal ezelőtt, mégis a hurok egyre jobban szorult a nyakamon. Zayn-t ekkor már ismét sittre akarták küldeni, Harry folyton fenyegetett és szexuálisan zaklatott, Anne pedig a végrendeletében bevallotta, hogy mikor már a "szárnyai alá" kerültem, apám már régen halott volt. Csak az irhámat akartam menteni és mielőbb megszabadulni a problémáktól, épp ezért is tettem, amit tettem...
- Elfogom hagyni Zayn-t, Perrie - épp az egyik közös előadásunkra készültünk, mikor megosztottam és felvázoltam neki mindezt. A szőkeség pedig olyannyira nem rejtette véka alá örömét, a hír hallatán, hogy még az erős vörös rúzsa nyoma is felszökött szemöldöke vaskos helyére.
- Holnap lelépek, aztán meg sem állok Los Angeles-ig, de előbb még lesz egy kis dolgom... -  álltam meg egy percre, hisz ugyan... minek is kezdtem beavatni mindebbe?! De nem kellett aggódnom, hisz a buta szőke liba már  képzeletben valószínűleg gyűrűt is húzatott az ujjára szegény Zaynie-vel.
Másnap minden cuccomat összepakolva léptem le és Zayn-nek csak egy sms-t hagytam, amiben az állt, hogyha nem akar börtönbe kerülni, ne keressen. Perrie undorítóan kicsi lakásán húztam meg magam egy kis időre, ahol egészen addig maradtam, míg a szőkeség el nem ment játszani a "búfelejtőt".
Két hétre rá jött egy hívás ismeretlen számról. Perrie volt az. Bejelentette, hogy terhes.

A búcsúm, ami kicsit sem lett kellemes...

A hideg és nyirkos pince olyan élettelen volt, mint Harry elhaló, jól megfontolt cselekvései. A pisztoly csöve a fejemen, zagyva gondolatai, érthetetlen szerelmes vallomása. Őrült. Abban a pillanatban csak arra tudtam gondolni, hogy egy örült rabolt el és tartott a pincéjében immáron három teljes napja. Azt mondta meg kell ölnie, de egyszerűen nem értettem az okát. Vajon neki volt oka, vagy valaki másnak? Nem... ő szeretett és ez látszott is rajta. Életem legnagyobb hibája volt, hogy elcsavartam ennek a kisfiúnak a fejét...
- Naiv vagy Harry. - ennyire emlékszem, hogy ennyit mondtam. Még jobban felhúztam az agyát, mikor már készült elvenni a fegyvert verejtékes homolomtól. De így csak egy lapáttal tettem a tűzre és a csövet még jobban a koponyámnak nyomta. Már fájt a helye.
- Meg kell öljelek, Kay. Érted ezt?! Pont nekem és pont most. - úgy hisztizett és versenyzett a saját lelkiismeretével akár egy ötéves. Nevethettem is volna rajta, de... sajnáltam. Nem is magamat, hanem őt. Mert mindig is Őt láttam benne.
Grace-t. A nővérem kedves mosolyát, félénk bókját és szeretetteljes gesztusait. De akkor miért bántam így vele? Miért bántottam Harry-t? Mit akartam tőle...?
A zsákkal való szemezgetés után lehunytam a szemem és vártam. Az ujja már a ravaszon volt és lőni készült. Ekkor jelent meg előttem a fény. Szorgosan lehunyt szemeim fekete palettáján ragyogás és csillogás lett úrrá. Selyem fehér ruhában jelent meg előttem felkötött hajjal és nem olyan vézna testtel. Nyújtotta felém a kezét és csak arra várt, hogy elfogadjam azt. Tudtam, hogy ott és akkor megbocsátott nekem, mindent. Rámosolyogtam és kimondtam a nevét.
- Grace. - a pisztoly ekkor gördült el és én örök álomra hunytam szemeimet. Békésen.
Zayn Malik köszönöm a második esélyem! Harry Styles köszönöm, hogy elvetted tőlem!

Kay Richardson 

1994. 04. 10 - 2015. 02. 01

"Úgy élt, ahogy halt... tele eleganciával."

22. fejezet ~ Terhes vagyok!

Niall élettelen teste, akár egy kötözött sonka, csuklik össze és ér földet hatalmas hanghatások közepette. Zayn sietősen pattan ki az ágyból, rohan remegő barátja alakjához és emeli a szőke fiú izzadság, könny és véráztatta arcát ölébe. Szám is tátva marad, mikor csak úgy kiesik a pisztoly elgémberedett kezéből. Haldoklik. Még sosem láttam embereket haldokolni... Ez borzalmas látvány!

- Jakie, hozz kötszert a konyhából és szólj Eleanor-nak, valamint Holly-nak. - kiállt felém idegesen, mire én készségesen bólintok egy aprót és zavartan viharzok ki az ajtón, Niall testét óvatosan kikerülve.

Jézus, jézusom, jézusom! Létezik ilyen? A rendőrök ejtettek valóban halálos sebet a kis szöszkén, illetve ők fogták el Louis-t is? És vajon tényleg itt vannak?! Akkor nekünk végünk, remélem ezt Zayn is tudatosította magában.

Kezemet tördelve veszem be a kanyarokat, tartok valamerre, de - az igazat megvallva - pontosan nem is tudom hova, mert nem tudom hol lehet Holly és Eleanor, valamint a konyha. Teljes tudatlanság vesz körül, pedig a tegnapi, egész napot ebben a házban töltöttem.
Egy utolsó, eltaposásra sem méltó féregnek érzem magam, amiért Niall élete most az én kezemben van, ami csak úgy magatehetetlenül remeg testem mellett leengedve. És én perpillanat akaratlanul is, de az óráival, perceivel játszadozok. Szorgosan hunyom le szemem, mire a szoba forogni kezd. Rosszul érzem magam, szédülök és hányingerem van, friss oxigént pedig a tüdőm keresve sem talál. Szemeim megremegnek, könnycsatornáim pedig akaratlanul is, de kinyílnak.

Testem, pont mint az imént Niall-é, összerogy a burkolt padlón, térdeim megcsuklanak és a durva felületnek köszönhetően lehorzsolódnak. Most már én is vérzek, valamint megállíthatatlan kiakadásom is a sokkhatás következtében kibontakozni készül.  Sosem hittem volna azt, hogy majd egyszer valami úgy kiakaszt, hogy a legjobb és egyetlen megoldás, a végső hisztiroham lesz számomra. Mivel eddigi életem folyamán még sosem ragaszkodtam az ilyesfajta viselkedéshez...

- Holly! - üvöltök fel idegességemben és fájdalmamban, akár egy éhes kétéves, aki hatalmas sírással, sikítással várja mamáját és a megváltást jelentő kis ételmennyiséget. Sosem feltételeztem volna, hogy egyszer majd kerülhetek ilyesfajta sokkos állapotba. Szemeimet lehunyom és a padlót ököllel verem.
Utálom. Utálom magam. Utálom magam, amiért ilyen helyzetbe hoztam Zaynt és amiért Niall-re miattam találtak rá. Utálom magam, mert tudom, hogy Holly utálni fog mikor megtudja, hogy mi is történt a szerelmével. Utálom magam, amiért rajtuk kellett élősködnöm, mikor már végleg rászántam magam arra, hogy kilépek Zayn életéből. Utálom magam, mert képtelen voltam ott és akkor tényleg feladni magam. És főképp utálom Harryt, amiért mindebbe belekeverte a barátait. A barátaimat. Elárult minket... utálom.

- Holly! - üvöltöm el magam még egyszer. Mintha egy véget nem érő labirintusba lennék. Hatalmas ez a ház, tele szobákkal és ismeretlen zsákutcákkal... és olyan idegen számomra.

Kiáltásom, pánikrohamom, végre utat talál és a keresendő szőke, ideges lány remegő kezekkel segít fel a földről.

- Jakie a szívbajt hozod rám, mi történt? És hol vannak a többiek? - faggat aggódóan, miközben a hátam mögött körbekémlel és mivel senkit sem lát a nyomomban, képzelem milyen következtetéseket vonhat le magában. 

- Sa-sajnálom. Én nem ezt akartam, nem akartam, hogy Niall miattam haldokoljon, én... - hadarok össze vissza mindent, mire barátnőm jéghideg kezeit leejti vállamról. 

- Mi van Niall-el? - suttogja el a kérdést, mire én erőt veszek magamon, hogy újra kimondjam a fájdalmas igazságot. 

- Niall-t meglőtték, Holly. Zayn már fent ápolja, de azt mondja kell géz, és... - meg sem várja, hogy befejezzem, úgy rohan el egy szobába. Én lassan követem, mivel úgy tűnik, hogy a földre esésemkor a bokám kibicsaklott. Húzom magam után rosszabbik lábamat, de mikor már utolérem a túlsó szobában, keze tele van kötszerrel. 

- Hol van ő, Jakie?! Hol van Niall? - kiabál velem idegességében, mire én már el is indulok a megfelelő irányba. De túl lassú vagyok, szörnyen fáj a bokám. 

- Fent az emeleten, Louis és Eleanor szobájában. - mutatok felfele, mire egy aprót bólint és már rohan is a lépcső felé. Lassan, fájdalmas léptekkel indulok utána, de a kapucsöngő és az erős kopogás zaja megállít. Még a vér is megfagy ereimben, mikor az ajtón túli hangokra leszek figyelmes.
- Mr. Malik, itthon van? Kérem nyissa ki az ajtót, a rendőrkapitányságtól jöttünk, lenne Önhöz pár kérdésünk. - a reszelős hang türelmetlenül emeli feljebb és feljebb decibeljét, hogy mindenképpen elérhessen hozzánk felhívása. A kopogások száma is megsokszorozódik, nemsokára betörnek.

A szívem zakatol és a tüdőmbe préselődött levegő, akár az apró kis késszúrások, emésztik fel testem összes ki porcikáját. Amióta Jakie kijelentette, hogy mi történt a férfival, akit még az életemnél is jobban szeretek, azóta egyfajta horrorisztikus érzés fogott el. Rettegek és remeg, akár egy nyárfalevél és mindenért magamat hibáztatom. Miért engedtem el este? Miért nem hallgattam a megérzéseimre? Miért gyártok most már én is titkokat a Szerelmem előtt, pont mint Jaqueline?!
- Uramisten! - hőkölök meg, mikor meglátom Niall véráztatta felsőtestét. Keservesen rogyok le mellé a küszöbre, ujjaimat izzadt, összetapadt tincseibe vezetem. Szörnyen néz ki, látszik rajta ahogy szenved.
- Holly, a kötszert! - térít észhez, tele gyengédséggel, és együttérzéssel hangjában Zayn, mire én minden szükséges tárgyat -Niall vérétől borított- mancsaiba fektetek.
- Nem lesz semmi baj. Csak még egy kicsit tarts ki haver. - Niall teljesen eszméletlen, épp ezért nem értem, hogy miért beszél hozzá ilyen szorgosan a fekete, akinek hosszúkás ujjai már a fertőtlenítésbe kezdtek. Gyakorlottan próbálja mielőbb elszorítani a vérzést, ami kis nehézségek árán, de sikerül is neki.
- Zayn, ugye még nem... - még megkérdezni sem merem, mert maga a feltételezés is kikészít. Nem, Niall nem haldoklik. Niall nem halhat meg. Jól lesz... jól kell lennie!
- Muszáj orvoshoz vinnünk, Holly. - nem nyugtat meg kijelentésével, de ahogy látom nem is ez a célja. Ajkamba harapva várom, míg Zayn könnyes szemeit felemeli Niall megtört alakjáról. Szörnyű látvány azt nézni, hogy őt, hogy bántja mindez. Ilyenkor jövök csak rá igazán, hogy Zayn számára a fiúk nem csak az alkalmazottjai. A barátai és aggódik értük. Kár, hogy ezt a következtetést csak akkor tudja levonni, ha már az egyik félig a halálán van...
- De ha bevisszük őt, akkor... - kezdek bele a téma boncolgatásába óvatosan, mire a fekete csak heves bólogatásokba kezd.
- Igen, akkor értesítik a hatóságokat a jelenlétemről. De Niall egészsége fontosabb, plusz Jakie sem bírja úgy a strapát, mint azt szellemileg vártam. - nem viccel. Komolyan mondja mindazt, amit hallat magából.Feladná magát. Tényleg feladná értünk.
- Nem. - csattanok fel hirtelen, amivel magamat is meglepem, bár csak feleannyira, mint az éber feketét.
- Nem. Nem adhatod fel magad és nem vihetjük Niall-t állami kórházba. Nem biztonságos... rengeteg adócsalás van az ő keze ügyébe is. Ha beviszed, azzal hidd el, hogy hosszú távon neki sem kedvezel.- dadogok össze - vissza, és akár egy szeppent ötéves, olyannyira buzgó, izgága módon keresem a megfelelő, kellőképpen megválogatott szavakat.
- Mi a francról beszélsz, Holl's?! Hosszútávon? Niall-t meglőtték és perpillanat, az ő állapotában nincs semmi hosszútávú dolog. - nyomatékosít mire fel arcomat a sós, meleg könnyek sokasága kezdi ellepni.
- De... de nem. - dadogom alig halhatóan.
- Te nem értheted Zayn, mert... én... én terhes vagyok és nem hagyhatom, hogy majd a gyermekem a börtönben látogassa meg az apját. - vallom be szerényen, mintha csak valami nagy bűnt követtem volna el a múltban, miközben emiatt nem is kéne lelkifurdalásomnak lennie, hisz ez nem egy nagy, csúnya hiba... ez egy csodálatosan dolog. Gyereket hordok a szívem alatt, aki attól a férfitól van, ki a legfontosabb számomra. Csodálatos is lenne mindez... ha Ő most nem haldokolna.
Feltörő, újabb sírásrohamon közepette még tisztán látom, ahogy meglepett vonásai megenyhülnek és az apró öröm veszi birtokba arca minden izmát. Látom ahogy szóra, gratulációra emeli vékony, lila ajkát, de mire bármit is mondhatnak Jakie rohan be hozzánk. Sántítva.
- A rendőrség. Itt a rendőrség és tudja, hogy itt van Zayn. Tudják, hogy itt vagyunk! - remegve esik le Niall gyönge teste mellé, Zayn ölébe.
- Mi van?? Tomlinson bemártott volna? - kel ki magából a fekete, összeszűkült íriszekkel. És elképzelni nem tudom, hogy most a pokol melyik bugyrába kívánja az előbb említettet, de szinte teljesen biztos vagyok abba, hogy a legmélyebbek egyikébe.
- Nem tudom. Az viszont biztos, hogy a most még kint tartózkodók türelmetlenül várják Mr. Malik-ot egy kis eszmecsevejre odalent. Már ha értitek miről beszélek. - felel már egy fokkal higgadtabban, mire én és Zayn hatalmas megkönnyebbülés közepette felsóhajtunk.
- Óó hálaistennek! - morog el egy apró imát az aranyszemű, miközben én le sem tudom venni Jaqueline értetlen tekintetéről a szemem.
- Mr. Malik-ot keresik, akinek a nevére van íratva ez a ház. - magyarázom lassan és remélem minden információt sikerül érthetően átadnom a nagyon zavarodott, még esetlen fiatal lánynak.
- És ebben a házban most két Mr. Malik is tartózkodik, szóval... -
- Josh-t keresik. Nem tudhatják, hogy itt van Zayn. Egészen addig míg be nem engedi őket és át nem kutatják a házat. - fejezi be helyettem a gondolatmenetemet enyhén hisztérikusan, mire helyeslés okán egy aprót bólintok.
- De így is - úgy is elkapnak minket... - pánikol be ismét, mire lassan már engem is az ájulás széle kerít hatalmába. Nem, egyszerűen nem kerülhetek várandósan börtönbe...
- Nem lesz semmi baj, kicsim. - érzi meg ösztönösen Zayn a stressz legkisebb jelét és kezét Jakie vállára emeli. Hihetetlenül nagy nyugalommal és rutinnal fordul hozzánk, ami mind rám, mind a barnára pozitívan hat.
- Máris Uraim, csak éppen a zuhany alól jövök! - hallom meg Joshua nyugodt hangját lentről, majd a laminált padló burkolatán egy újabb csizma sietős kopogásának lágy üteme kezd felénk közelíteni.
- Mi a fene folyik itt fent? Zayn, azonnal el kell tűnjetek! Én feltartom a hadnagyot, ti meg hátul lépjetek le. A fekete Audid már egy sofőrrel vár lent. Ne kérdezz tőle semmit, csak szálljatok be és engedd, hogy elvigyen titeket minél előbb. - sziszegi fogai közt, majd felnyalábolja Niall-t. Másodpercekkel később a fekete is besegít a cipekedésbe. A hátsóhajtónál Josh átadja Niall bal karját, én a nyakamba veszem, amit Zayn rosszalló nézéssel kísér végig.
- Elbírom. - felelem komolyan, majd fürgén, félkézzel az ajtó nyitásán ügyködök. Jakie mögöttünk egy hatalmas táskát ráncigál, halk nyöszörgésekkel. Miközben hallom ahogy Eleanor kényelmesen elhelyezkedik a nappali egyik hatalmas fotelébe. Nem értem ő miért akar maradni... vajon történt valami Louis-val?
- Gyerünk már, vagy rám törik az ajtót!- sürget Josh, amit én csak egy szemforgatással jutalmazok.
Kifelé tartva igazi jutalomnak vélem a fekete autó látványát. A sötétített ablakokat elnézve, tudom biztonságban vagyunk. Lihegve és enyhén megizzadva érem el a jobb hátsó ajtót, amit ügyetlenül nyitok ki. Hol a fenében van az a sofőr?! Lassan fektetjük be - a már csak félájult- Niall-t a hátsóülések hosszú sorába, mire Zayn is hangot ad elégedetlenségének.
- Hol a francba van az a sofőr? - mérgelődik, miközben még kétszer körbenéz. A vezetőüléshez tartozó ajtó pedig ekkor nyílik ki, nagy lendülettel.
- Itt vagyok, Zayn! - Harry ironikus hangja mindhármunkból egy enyhe sokk hatást vált ki. Zayn sietősen kapja szemét a göndör, nyúlánk fiúra, aki karba tett kézzel, egy lenge ingben, hatalmas napszemüveggel orrnyergén áll az autó mellett kezében a kulcsokkal.
- Rohadék! - szisszent fel Zayn és ököllel támad Harry-re, aki viszont higgadtságának köszönhetően könnyedén védi ki az erős ütést. Erősen markol hatalmas kezével Zayn eltörpült markára.
- Állj le haver! Ígérem mindent elmagyarázok, de kérlek most szállj be a kocsiba és engedd, hogy mentsem az irhánkat! - fogja suttogásra Harry is, de Zayn túl makacs. Egészen addig rázza a fejét, míg egy elsülő pisztoly hangja meg ne mutatkozik.
- A picsába! Ha ez Josh volt, az azt jelenti, hogy rohadtul sietnünk kell. - magyarázza Harry és a fejével a kocsi felé int. Zayn beletörődötten bólint, Jakie meg már iszkol is a hátsó ülések egyikéhez, ami még éppen szabad. Én szorosan Niall mellé fészkelem be magam és fejét az ölembe helyezem.
A már meleg motor gyorsan és halkan indul be, mire fel én lehajtom a fejem, szőke barátom füléhez.
- Nagyon remélem, hogy kislány lesz, hisz akkor talán kimaradhat mindebből. - vallom be teljesen őszintén, Niall pedig egy hatalmasat szippant a friss levegőből. Mellkasa ismét ütemesen kezd mozogni.

Kedves Olvasóim!

MEGLEPETÉS! Tudom.. ígérek valamit, erre kaptok valami teljesen mást, de remélem örültök neki. A fejezet extra hosszú lett és remélem nem túl borzalmas. Végre most, hogy van gépem újra a fejezetek gyártásába kezdek, hogy ne kelljen többet ilyen sokáig megváratni benneteket.  Mit gondtok a cselekményekről. Bizony... egyre több a bonyodalom. Ideje aggódni Louis-ért, Holly babájáért és természetesen Niall-ért is. Vajon Harry jó szándékkal jött Zayn-ék segítségére? Illetve a Zakie páros tényleg mindenkit a szakadékba ránt? Ezek itt a nagy kérdések. Remélem Ti is úgy várjátok a következő fejezet publikálását, ahogy én!
Kérlek írjatok kommentet és pipáljatok. Valamint szívből köszönöm a 25 (jézusatyaúristenimádlaktiteket) feliratkozót. Ez nagyon nagy szám!!
Ölel mindenkit szeretettel;

~pepa