- El. - nyögök fel türelmetlenül, de mindez az erőkifejtés hasztalannak látszik. Barátnőm egy hatalmas szuszogást megejtve emeli le kezét a derekamról és almosan szeme dörzsölésébe kezd.
- Tudtam, hogy nem Louis vagy. Ő ilyenkor mindig lelép a srácokkal, aztán csak remélni tudom, hogy vissza is tér, még ilyen helyzetekben is. - először azt hiszem csak viccel, majd látva fájdalmasan őszinte arcát rá kell jönnöm, valóban a teljes igazság és tapasztalat beszél belőle.
De létezik ez? Létezik, hogy Zayn egy ilyen éjszaka után egyedül hagy akár egy egész napra is?
De létezik ez? Létezik, hogy Zayn egy ilyen éjszaka után egyedül hagy akár egy egész napra is?
- Na és hogy érzed magad? - teszi fel azt a kérdést, amire a legkevésbé van kedvem válaszolni. Még hanyatt fekve megrázom a vállam, majd egy végső elszánásnak köszönhetően felülök az ágyban. Hatalmas szédülési hullám kerít fogságba.
- Mentségemre szóljon, hogy azt hittem ez is csak egy sima cigi. - próbálom a lehető leggyorsabban lezárni az ügyet, de valamiért nem hagyja a témát annyiban.
- Jakie a harmadik után is még azt hitted, vagy a vodka tényleg ennyire elveszi minden másnak az ízét?! - játssza a hülyét, hisz pontosan tudja milyen is egy tiszta pohár vodka után elszívni egy frissen tekert jointot. Bár szinte biztosra veszem, hogy ő feleannyira sem öntött fel a garatra este, mint én...
- Eleanor nem kell a szemrehányásod. Így is épp elég rosszul érzem magam... a történtek miatt. - fejtem ki magam nyögvenyelősen és a gondolathullámoknak köszönhetően, amik a fejemben játszódnak le perpillanat a zavar egy erős foka kezd el uralkodni rajtam.
- Jakie emiatt nem kell rosszul érezned magad. Mármint oké.. kicsit nagyon elvetetted a sulykot este, de Zayn-nel szeretitek egymást, ezt még a vak is látja. - így igaz. Lefeküdtem Zayn-nel és ami a legrosszabb, hogy mindebből semmire sem emlékszem. Sem arra, hogy mit mondott, hogy kerültünk ebbe a helyzetbe, illetve utána miért 'passzolt le' ide Eleanor mellé.
- Ezt nem értheted, Eleanor. -rázom meg hevesen a fejem, mire a gyomrom ismét bukfencezésbe kezd. Kezemet a számra kapom, miközben orrlukaim teljes kitágulással keresik a friss oxigént.
- Héé ez a cigik és a vodka, vagy annak a hatása, hogy ti... - kezd a kérdezgetésbe óvatosan, mire a szabad kezemmel csendre intem. Mikor már kezd rosszullétem nagyobb körvonalakban megszűnni, bátran emelem le a kezemet és egy hamiskás mosolyt erőltetek cserepes ajkaimra.
- Nem tudom, El. Nem emlékszem a tegnapból semmire, vagyis annyira igen, hogy idehoz ebbe a szobába. De várj... most egyáltalán hol vagyunk? - akkora idiótának érzem magam kérdésem feltevése közben, hogy legszívesebben most tűnnék el végleg a föld színéről.
- Ez is Zayn egyik apartmanja, arra a kérdésedre viszont nem tudok válaszolni, hogy hogyan is kerültél ide, ugyanis én a barátom karjai között aludtam el. Ezért is keltem ma olyan meglepetten. - őszinteségével megtisztel, még akkor is ha szavait ő sem kedvességből intézi felém. Más reggeli forgatókönyvre számított, pont mint én is. Bár én egy szót sem szólhatok, hisz valószínűleg tegnap én áztam el a legjobban, ennek köszönhetően pedig én okozhattam a legnagyobb problémákat.
- Hát ti már fel is keltetek, ilyen korán? - lép be szarkasztikus hanggal köszönve Zayn kezében egy hatalmas tálcával. Egyenesen az ágy felém eső részéhez sétál és beül mellém elfoglalva a maradék kis szabad helyet.
- Neked is jó reggelt! - viszonozom "kedvességét", miközben csillogó szemeimet le sem tudom venni a tojásrántotta és sült szalonna együtteséről, valamint az élénk narancssárga, frissen facsart narancsléről. Zayn ezt a fajta figyelmetlenségemet kihasználva kap ajkaimért, míg én az övéről a rászáradt vodka utolsó cseppjeit nyalom le.
- Öhmm.. jó reggelt, Zayn! - ad hangot jelenlétének Eleanor, mire a fekete hajú magára erőltet egy udvarias mosolyt.
- Eleanor bocsáss meg az esti kellemetlenségért, de Louis-nak el kellett mennie. Tudod akadt egy kis dolga, de nincs miért aggódnod, nem krízishelyzet. - sóhajt fel egy aprót, miközben fejével az ajtó felé bök. Barna hajú barátnőm pedig veszi a célzást és egy szó nélkül - apró ásítással - de kimászik az ágyból és lassan sétál ki az ajtón.
- Dehogy is nem Zayn, köszönöm, nem kell ámítani. - rázza meg lemondóan a fejét, majd bezárja maga mögött az ajtót. Nem tudom, hogy vajon szándékosan, vagy teljesen véletlenül sikerült elérnie, hogy ezzel a mondattal mind engem, mind Zayn-t elszontyolítsa.
- Miért ment el Louis? - teszem fel végül a kérdést türelmetlenül, mire csalódottan felhorkan.
- Tudod azt reméltem, hogy előbb azt kérdezed meg, hogy miért nem mellettem ébredtél azután az éjszaka után... - zavartan hajtom le a fejem, köszönhetően annak, hogy szinte alig van emlékképem a közös esténkről.
- Ne tereld a témát, Zayn. Történt valami az este folyamán, minden rendben? - kérdem idegesen és kezembe véve a tálcát látok hozzá a reggelihez.
- Igen, történt valami az este folyamán, Jakie. Éltem egyik legjobb estélye volt és tudod jól, hogy nem én terelem a témát... - feleli rosszízűen, miközben egy falat tojást próbál ügyetlenebbik kezével a szájába egyensúlyozni.
- Jól van na, én csak aggódok a barátaimért! - adom meg magam remélve, hogy akkor most már másról is lehet szó. Bármi másról, csak ne az estéről... De nincs szerencsém!
- Megbántad? - kérdez rá óvatosan és most a narancslé elfogyasztásába kezd, de én ebben meggátolom és miután sikeresen kiszabadítom a poharat hatalmas kezéből, én iszom meg az utolsó kortyokat.
- Nem, dehogy! - vágom rá gyorsan, majd a hófehér textilszalvétával az államon végigfolyt italt próbálom felitatni. Azt hiszem túl gyorsan és hevesen válaszoltam az imént.
- Akkor mi bajod van? Mert esküszöm próbállak megérteni, de nem megy. -emeli fel hangját fokozatosan, amivel egyszerre félemlít meg és nyűgöz is le. Valamiért imádom, hogy ilyen heves a természete!
- Zayn! - fogom két kezembe az arcát, miközben erősen összpontosítok vakítóan izzó tekintetére.
- Nincs semmi bajom. Mármint egy kicsit félek, aggódok, izgulok és a gyomorom is megállás nélkül liftezik, de minden oké... csak tényleg rohadtul félek, mert rendesen benne vagyunk a sűrűjében és ez részben az én hibám. Sőt... totálisan az én hibám. Szóval azt hiszem ez a bűntudat. - rázom meg a vállam és utat engedek hisztérikus nevetésemnek, ami az ő arcára is mosolyt csal. Elveszi tőlem a tálcát, leteszi az éjjeli szekrényre és ölébe von. Kezét a csípőmre vezeti, aminek köszönhetően kék-fehér kedvenc szurkolói pólóm és egyben alkalmi pizsama felsőm ráncossá gyűrődik. Lassan nézek le a csapat logójára, ami egy rajzolt labdából és egy nagy B-betűből áll mindössze. A szüleim szerint fanatikus vagyok, még úgy is, hogy egyszer sem voltam kint, Podgoricában élő meccsen. Bár lehet benne valami igazság, hisz amikor leléptem ez volt az első dolog amit kimenekítettem a poklot megtestesítő intézményből. Azóta folyton magamnál tartom, de csak tegnapeste került rám valahogy.
- Elkalandoztál. - állapítja meg a nyilvánvalót, miközben apró csókokkal hinti be a csupasz nyakamat. Halk nyögés hagyja el torkomat, mikor a fülem mögötti érzékeny pontra ér és a vékony is cimpámon vezeti végig hegyes nyelvét. Kezeit textilbe bugyolált oldalamról fedetlen combjaimra vezeti, amit én sikertelenül próbálok megakadályozni.
- Zayn! Kint vannak a többiek, és... - kezdek kifogásokat gyártani de kellemes kényeztetése belém folytja a maradék szavakat.
- Tegnap este ez valahogy nem zavart... - mormol a nyakamba és hirtelen ötletből vezérelve megfordít. Csípőjére ülve simítok végig inggel fedett mellkasán. Megpróbálom minél sikeresebben kizárni a kintről beszűrődő apró zajokat.
- Na és mondd csak... hogy a fenébe került rám a legszuperebb pólóm, amiben bűn volt az alvás?! - kérdem megjátszott meglepettséggel, miközben kezeimet a nyaka mögött összekulcsolom. Értetlen mosolyra húzza cérna vastagságú ajkait, amin én óvatosan végigsimítok.
- Hidd el nekem... fáztál volna anélkül este. - szánt végig nyelve a kutakodó ujjam hegyén minek köszönhetően kellemes borzongás fut végig rajtam.
- Nem fáztam volna, ha mellettem fekszel és felmelegítesz. - más esetekben és ha történetesen nem az én számból hangzott volna el az imént a mondat, tuti, hogy lenne most egy epés megjegyzésem arra milyen nyáltenger is gyűlt össze köreinkben, de most egyszerűen nem megy. Talán csak a sokkhatás, ami jelenpillanatban felemészt, gátol meg abban, hogy igazán önmagam legyek és sajátomként tudjam kezelni a helyzetet. Mégis... bár míg én szörnyen megbánom, addig Zayn-nek úgy tűnik egy csepp ellenvetése sincs a válaszomat illetően.
- Máskor úgy lesz, ígérem! - vezeti kezét a nyakamra és von egy hosszú csókra. Mohóra, édesre, szenvedélyesre, mire fel engem elkap az a furcsa érzés. Nem a szerelemé és nem a hasamban megbúvó pillangók bizsergését érzem. Ez valami más... a fejem és a memóriám, jobban mondva az emlékezetem kapcsol.
Szemeimet szorgosan lehunyom, de ez sem segít. Az emlék folyamatosan közelít, mígnem az összes kis apró momentum -akár a vászonra vetített film- megelevenedik előttem. Az érintése, a nyögése a számba, a gyűrűkkel borított kutakodóujjai és a kabátja illata ami a vállamra nehezedik.
Harry.
Miért gondolok rád? Miért jutsz folyton az eszembe, mióta kiderült, hogy feljelentést adtál be ellenem és Zayn ellen? Miért nem hagysz már végre békén?
- Kicsim, hé jól vagy? - tol el magától Zayn és kezét meglengeti elhomályosodott tekintetem előtt.
- Persze, csak tudod... a szokásos. - rázom meg a vállam és most én tapadok rá sietősen ajkaira, amivel a célom csak annyi, hogy mielőbb sikeresen kiverjem Harold-ot a fejemből. Zayn mit sem sejtve tervemről nyugodtan markol csípőmre és von ismét közel magához. Már pólóm szegélyével babrál, mikor valaki erősen töri fel az ajtót.
- Niall a picsába! Nem tudsz kopogni? Na és hol van Louis?! - kiállt fel idegesen Zayn és amint meglátja barátja véráztatta arcát gyorsan emel le öléből.
- Baj van, Z. Nagy baj... a kopók a nyakunkon és Lou-t lefülelték! - értesít minket zihálva és nem tudom figyelmen kívül hagyni a kék pulcsiján elterülő hatalmas vérfoltot. Meglőtték.
Puszil és ölel mindenkit;
- Héé ez a cigik és a vodka, vagy annak a hatása, hogy ti... - kezd a kérdezgetésbe óvatosan, mire a szabad kezemmel csendre intem. Mikor már kezd rosszullétem nagyobb körvonalakban megszűnni, bátran emelem le a kezemet és egy hamiskás mosolyt erőltetek cserepes ajkaimra.
- Nem tudom, El. Nem emlékszem a tegnapból semmire, vagyis annyira igen, hogy idehoz ebbe a szobába. De várj... most egyáltalán hol vagyunk? - akkora idiótának érzem magam kérdésem feltevése közben, hogy legszívesebben most tűnnék el végleg a föld színéről.
- Ez is Zayn egyik apartmanja, arra a kérdésedre viszont nem tudok válaszolni, hogy hogyan is kerültél ide, ugyanis én a barátom karjai között aludtam el. Ezért is keltem ma olyan meglepetten. - őszinteségével megtisztel, még akkor is ha szavait ő sem kedvességből intézi felém. Más reggeli forgatókönyvre számított, pont mint én is. Bár én egy szót sem szólhatok, hisz valószínűleg tegnap én áztam el a legjobban, ennek köszönhetően pedig én okozhattam a legnagyobb problémákat.
- Hát ti már fel is keltetek, ilyen korán? - lép be szarkasztikus hanggal köszönve Zayn kezében egy hatalmas tálcával. Egyenesen az ágy felém eső részéhez sétál és beül mellém elfoglalva a maradék kis szabad helyet.
- Neked is jó reggelt! - viszonozom "kedvességét", miközben csillogó szemeimet le sem tudom venni a tojásrántotta és sült szalonna együtteséről, valamint az élénk narancssárga, frissen facsart narancsléről. Zayn ezt a fajta figyelmetlenségemet kihasználva kap ajkaimért, míg én az övéről a rászáradt vodka utolsó cseppjeit nyalom le.
- Öhmm.. jó reggelt, Zayn! - ad hangot jelenlétének Eleanor, mire a fekete hajú magára erőltet egy udvarias mosolyt.
- Eleanor bocsáss meg az esti kellemetlenségért, de Louis-nak el kellett mennie. Tudod akadt egy kis dolga, de nincs miért aggódnod, nem krízishelyzet. - sóhajt fel egy aprót, miközben fejével az ajtó felé bök. Barna hajú barátnőm pedig veszi a célzást és egy szó nélkül - apró ásítással - de kimászik az ágyból és lassan sétál ki az ajtón.
- Dehogy is nem Zayn, köszönöm, nem kell ámítani. - rázza meg lemondóan a fejét, majd bezárja maga mögött az ajtót. Nem tudom, hogy vajon szándékosan, vagy teljesen véletlenül sikerült elérnie, hogy ezzel a mondattal mind engem, mind Zayn-t elszontyolítsa.
- Miért ment el Louis? - teszem fel végül a kérdést türelmetlenül, mire csalódottan felhorkan.
- Tudod azt reméltem, hogy előbb azt kérdezed meg, hogy miért nem mellettem ébredtél azután az éjszaka után... - zavartan hajtom le a fejem, köszönhetően annak, hogy szinte alig van emlékképem a közös esténkről.
- Ne tereld a témát, Zayn. Történt valami az este folyamán, minden rendben? - kérdem idegesen és kezembe véve a tálcát látok hozzá a reggelihez.
- Igen, történt valami az este folyamán, Jakie. Éltem egyik legjobb estélye volt és tudod jól, hogy nem én terelem a témát... - feleli rosszízűen, miközben egy falat tojást próbál ügyetlenebbik kezével a szájába egyensúlyozni.
- Jól van na, én csak aggódok a barátaimért! - adom meg magam remélve, hogy akkor most már másról is lehet szó. Bármi másról, csak ne az estéről... De nincs szerencsém!
- Megbántad? - kérdez rá óvatosan és most a narancslé elfogyasztásába kezd, de én ebben meggátolom és miután sikeresen kiszabadítom a poharat hatalmas kezéből, én iszom meg az utolsó kortyokat.
- Nem, dehogy! - vágom rá gyorsan, majd a hófehér textilszalvétával az államon végigfolyt italt próbálom felitatni. Azt hiszem túl gyorsan és hevesen válaszoltam az imént.
- Akkor mi bajod van? Mert esküszöm próbállak megérteni, de nem megy. -emeli fel hangját fokozatosan, amivel egyszerre félemlít meg és nyűgöz is le. Valamiért imádom, hogy ilyen heves a természete!
- Zayn! - fogom két kezembe az arcát, miközben erősen összpontosítok vakítóan izzó tekintetére.
- Nincs semmi bajom. Mármint egy kicsit félek, aggódok, izgulok és a gyomorom is megállás nélkül liftezik, de minden oké... csak tényleg rohadtul félek, mert rendesen benne vagyunk a sűrűjében és ez részben az én hibám. Sőt... totálisan az én hibám. Szóval azt hiszem ez a bűntudat. - rázom meg a vállam és utat engedek hisztérikus nevetésemnek, ami az ő arcára is mosolyt csal. Elveszi tőlem a tálcát, leteszi az éjjeli szekrényre és ölébe von. Kezét a csípőmre vezeti, aminek köszönhetően kék-fehér kedvenc szurkolói pólóm és egyben alkalmi pizsama felsőm ráncossá gyűrődik. Lassan nézek le a csapat logójára, ami egy rajzolt labdából és egy nagy B-betűből áll mindössze. A szüleim szerint fanatikus vagyok, még úgy is, hogy egyszer sem voltam kint, Podgoricában élő meccsen. Bár lehet benne valami igazság, hisz amikor leléptem ez volt az első dolog amit kimenekítettem a poklot megtestesítő intézményből. Azóta folyton magamnál tartom, de csak tegnapeste került rám valahogy.
- Elkalandoztál. - állapítja meg a nyilvánvalót, miközben apró csókokkal hinti be a csupasz nyakamat. Halk nyögés hagyja el torkomat, mikor a fülem mögötti érzékeny pontra ér és a vékony is cimpámon vezeti végig hegyes nyelvét. Kezeit textilbe bugyolált oldalamról fedetlen combjaimra vezeti, amit én sikertelenül próbálok megakadályozni.
- Zayn! Kint vannak a többiek, és... - kezdek kifogásokat gyártani de kellemes kényeztetése belém folytja a maradék szavakat.
- Tegnap este ez valahogy nem zavart... - mormol a nyakamba és hirtelen ötletből vezérelve megfordít. Csípőjére ülve simítok végig inggel fedett mellkasán. Megpróbálom minél sikeresebben kizárni a kintről beszűrődő apró zajokat.
- Na és mondd csak... hogy a fenébe került rám a legszuperebb pólóm, amiben bűn volt az alvás?! - kérdem megjátszott meglepettséggel, miközben kezeimet a nyaka mögött összekulcsolom. Értetlen mosolyra húzza cérna vastagságú ajkait, amin én óvatosan végigsimítok.
- Hidd el nekem... fáztál volna anélkül este. - szánt végig nyelve a kutakodó ujjam hegyén minek köszönhetően kellemes borzongás fut végig rajtam.
- Nem fáztam volna, ha mellettem fekszel és felmelegítesz. - más esetekben és ha történetesen nem az én számból hangzott volna el az imént a mondat, tuti, hogy lenne most egy epés megjegyzésem arra milyen nyáltenger is gyűlt össze köreinkben, de most egyszerűen nem megy. Talán csak a sokkhatás, ami jelenpillanatban felemészt, gátol meg abban, hogy igazán önmagam legyek és sajátomként tudjam kezelni a helyzetet. Mégis... bár míg én szörnyen megbánom, addig Zayn-nek úgy tűnik egy csepp ellenvetése sincs a válaszomat illetően.
- Máskor úgy lesz, ígérem! - vezeti kezét a nyakamra és von egy hosszú csókra. Mohóra, édesre, szenvedélyesre, mire fel engem elkap az a furcsa érzés. Nem a szerelemé és nem a hasamban megbúvó pillangók bizsergését érzem. Ez valami más... a fejem és a memóriám, jobban mondva az emlékezetem kapcsol.
Szemeimet szorgosan lehunyom, de ez sem segít. Az emlék folyamatosan közelít, mígnem az összes kis apró momentum -akár a vászonra vetített film- megelevenedik előttem. Az érintése, a nyögése a számba, a gyűrűkkel borított kutakodóujjai és a kabátja illata ami a vállamra nehezedik.
Harry.
Miért gondolok rád? Miért jutsz folyton az eszembe, mióta kiderült, hogy feljelentést adtál be ellenem és Zayn ellen? Miért nem hagysz már végre békén?
- Kicsim, hé jól vagy? - tol el magától Zayn és kezét meglengeti elhomályosodott tekintetem előtt.
- Persze, csak tudod... a szokásos. - rázom meg a vállam és most én tapadok rá sietősen ajkaira, amivel a célom csak annyi, hogy mielőbb sikeresen kiverjem Harold-ot a fejemből. Zayn mit sem sejtve tervemről nyugodtan markol csípőmre és von ismét közel magához. Már pólóm szegélyével babrál, mikor valaki erősen töri fel az ajtót.
- Niall a picsába! Nem tudsz kopogni? Na és hol van Louis?! - kiállt fel idegesen Zayn és amint meglátja barátja véráztatta arcát gyorsan emel le öléből.
- Baj van, Z. Nagy baj... a kopók a nyakunkon és Lou-t lefülelték! - értesít minket zihálva és nem tudom figyelmen kívül hagyni a kék pulcsiján elterülő hatalmas vérfoltot. Meglőtték.
Sziasztok kedveseim!
Aztapaszta... már 20-an vagyunk és nem hiszitek el milyen hálás is vagyok ezért! Köszönöm továbbá a 6 pipát és a 4 kommentet. Kérlek ne veszítsetek jó szokásotokból és ha van véleményetek a részről továbbá is írjátok le és pipáljatok, valamint ha még valaki nem tette az iratkozzon fel. Remélem tetszett a rész. Most nem is rabolnám tovább az időtöket!Puszil és ölel mindenkit;
~pepa
