17. fejezet ~ Eleanor

Eleanor Calder szemszöge
 /2 nappal később/
- Miss Calder milyen viszonyban van Ön, Miss Edwards-szal? - egy újabb sablonkérdés, ami már a könyökömön jön ki, hála a rengeteg krimisorozatnak, amit Louis-val nézni szoktunk. Poirot, Sherlock és Watson, és... na jó, perpillanat csak ennyi jut eszembe, de van ennél sokkal több is!
- Miss Calder...? - erélyes, komoly és mégis fárad hang szólít ismét a nevemen, így a figyelmem újra a jelenben van. Jobban mondva a kihallgatószobában, az Örsön. Utálok ide járni! És még most sem értem pontosan miért is "idéztek be" ide...
- Perrie az egyik ismerősöm volt barátnője. Nem sokat beszélgettem vele, a kapcsolatuk is gyorsan véget ért. Manapság is csak a gyerek miatt tartják a kapcsolatot. - mondom a begyakorolt szöveget, ami Louis-val otthon már ezeregyszer elgyakoroltunk, hogy az ilyen stresszes helyzetben sose blokkoljak le. Mivel sajnos ez egy rossz szokásom...
- És ki ez az ismerős, Miss Calder? - a szobába éppen belépő hadnagy teszi fel a következő kérdést, öblös hangja hallatása közben pedig egy bögre forró, még gőzölgő kávét helyez az előttem álló kis rozoga asztalra. Szemeim mohón kapnak a koffeinbomba felé, íriszeim pedig már képzeletben a csokibarna folyékony gyönyört falják. Ha van valami, amit még a ruháknál, Louis-nál és a cipőknél is jobban szeretek, na az ez!
- Önnek hoztam, de persze csak akkor adom át nyugodt szívvel, ha kegyed is végre valami hasznos információval szolgál nekünk. Mivel így fair, ugyebár... - győztes mosolyával megtűzdelve foglal helyett az asztalka másik oldalánál. Húsos mutatóujja a pohár falát éri. Óvatosan és lassan tolja közelebb felém, miközben én idegesen a fogaim közé kapom alsó ajkamat, és -ahogy a kiképzőtáborokban tanítják- hatalmasat harapok belé, hogy az egyre csak növő vágyat mielőbb eloltsam magamban. Ma is iszonyat korán keltem, és csak egy moccacino-t ittam. Nagyon kell az a bögre folyékony arany!
- A.J. Malik! - nyögök fel megadóan apró füllentésem közepette, majd ujjaimmal a csészefüléért nyúlok. Ezt jól megcsináltad Eleanor!
- Mr. Malik, az a Malik? Zayn Malik bátyja?! - kérdése nem csak engem lep meg, hanem a fiatal gyakornokot is -aki aktáitól elszakítva gondos figyelmét- kapja irányomba tekintetét, és borzos szemöldökét a homlokáig felvonja. A finom papírosok közt morzsol össze ujjával. Ki van éhezve a sztorira, ez nagyo megérződik rajta!
- Igen, A.J.! De Zayn a gyerek apja, viszont mióta Ő felszívódott, Joshua figyel a kicsire is. Apja helyett apja. És Perrie-vel is emiatt nem egyszer melegedett össze, ha jól tudom... - na szép Eleanor, ebből már tuti biztos, hogy nem magyarázod ki magad...  És amúgy is... egy kávéval vesztegettek meg, jól megérdemled, hogy Zayn-től ezért majd kapj! Vagy éppen Louis-tól...
- Értem. - morzsolja ajkai között el ezt az egyetlen egy szócskát a hadnagy, majd az gyakornok kezéből kikapja az akták vaskos kötegét. Hosszas hümmögése után leemeli szemüvegét orrnyergéről, és leteszi a látását megkönnyítő eszközt a rozoga asztalra.
- És mit tud Miss Evans-ről? -Jaqueline családnevét enyhe akcentussal ejti ki, bár lehet, hogy csak azért gesztikulálja túl a dolgokat, mert még neki is nehéz felfogni, hogy egy ilyen fiatal és csinos lány, akiben egy csepp hibának sem kéne leledznie, hogy lőhetett le valakit. Még ha ez a valaki egy elviselhetetlen hárpiai is.
- Miss Evans?! - kérdek rá óvatosan a nevére. Nem akarom Jakie-t bajba keverni, nem akarom, hogy megtudják, hozzám menekült pár nappal ezelőtt. Így is épp elég a bűntudat, ami emészti, nem hiányzik szegény fejének még az is, hogy kihallgatásokra járjon.
- Igen, ugyanis Miss Edwards azt állítja, hogy Jaqueline Evans emelt rá fegyvert, és mikor a védelme érdekében megpróbálta azt kiütni Miss Jaqueline kezéből, a kisasszony akkor lőtte meg. - nagyon nyugodtan és lassan közli velem a hamisabbnál hamisabb tényeket a hadnagy, miközben felmutat pár képet az aktakupacból. Fogalmam sincs mi lehet vele a célja, de biztos nem az, amit kivált belőlem a látvány. Félelmet, elrettenést érzek, mikor meglátom Perrie sértett alakját. Mellkasán hatalmas seb tátong, vérrel átitatva. Miközben ajkaim megremegnek, fejemben csak egy gondolat cikázik. Nem, Jakie csak magát védte. Nem direkt tette!
- Szóval Ön nem hinné, hogy Miss Evans szándékosan lőtt Miss Edwards-ra? - horkan fel az előttem ülő, amiből csak azt a következtetést vonom le, hogy talán nem magamban intéztem le nyugtatószavaimat.
- Persze, hogy nem! Jakie-t akarta ellenére vitte oda Perrie, ő emelte rá a fegyvert, és Jakie csak védte magát. De ha jól tudom ezt már Harold Styles is elmondta Önöknek. - próbálom a hidegvéremet megőrizni, de nem könnyű úgy, hogy tudom, hogy a szobában lévőknek meg pont az a céljuk, hogy jól felpaprikázzanak.
- Igen, Mr. Styles már járt bent és fel is jelentette Miss Evans-t! - nem hiszek a fülemnek. Hogy mit csinált Harry? Nem, ennyire gerinctelen még ő sem lehet. Kedveli Jakie-t, Zayn-től meg egyenesen tart, szóval képtelen lenne rá. Vagy mégsem...?
- Miss Calder, tehát Ön biztos az állításában? - kérdi ismét, erélyesen az őszülő rendőrhadnagy. Az én szemem elé pedig hirtelen mintha csak egy fátyol kerülne, fejem zsong az értetlenségtől. Mit mondjak, mit tegyek, hogy az jó legyen? Zayn-t nem köphetem be, Jakie-t sem, Perrie szava biztos üti az enyémet és még azt sem tudom, hogy vajon Harry tényleg ellene vallott-e, a szőke javára.
- Igen. És azt hiszem az üggyel kapcsolatban már mindent elmondtam, szóval ha megbocsátanak... - kapok kis táskámért, majd a lehető legnagyobb lendülettel tolom ki székemet.
- Én most elmegyek. - tudom, hogy nem tarthatnak itt. Semmi kézen fogható bizonyítéka nincs sem ellenem, sem Jakie ellen, szóval akár most azonnal haza is mehetek. Azt sem értem, hogy egyáltalán eddig miért maradtam itt...
- Rendben, Miss Calder, de kérem ne hagyja el az országot. Még keresni fogjuk! - ráz kezet velem a fiatalabb, majd az ajtóféle kísér. Megpróbálom "elengedni a fülem mellett" azt, hogy milyen sejtelmesen simít végig a hátamon. Ezt tuti nem mondom el Louis-nak, mert a végén még péppé tervezi verni a biztosurat!

(***)

- Hé, megjöttem! - kiáltok be az ajtón. Valószínűleg csak Jakie van itthon, hisz Louis-t megint elszólította a "munkája", vagyis Zayn hívta.
- Szia! Mi volt bent? - nem mondanám, hogy letámad a kérdésével. Ahhoz túl fáradt, mivel amióta itt van, esténkét sosem alszik, csak sír. És, hogy ezt honnan tudom? A szemeiről. Fel vannak dagadva, és olyan pirosak, mint azok a paradicsomok, amiket tegnap vettem.
- Csak kikérdeztek, és én mindent elmondtam, amit hallani akartak. Persze, csak az igazat. Hogy Perrie támadt rád és te csak védekeztél. Viszont valami nagyon aggaszt... - vetem le a magassarkú cipőimet és meg sem állok a párducmintás kanapéig. Louis kedvence, folyton ezen terül el, én pedig épp ezért szeretem, mert ha nincs itt, akkor is olyan lenne, mintha igen, ugyanis az egész lényét, illatát átvette a textil. Jakie, amint megpillantja közeledő alakomat gyorsan ül fel. Karjait lábai köré fonva figyeli ahogy leülök és sürgető pillantásaival rögtön eléri, hogy a kimondani készülő szavak szépen összeérjenek a fejembe egy komplett szöveggé.
- A parancsnok azt mondta, hogy Harry feljelentést tett ellened. - lesütöm a szemem, és olyan érzés fog el, mintha most én szégyelleném magam, Harold helyett. Nem merek és nem is akarok Jaqueline megtört tekintetébe nézni, mivel egyszerűen nincs rá lélekerőm.
- Harry ezt tette? - hatalmast nyel, amivel gondolom a torkában keletkezett gombócokat próbálja elrejteni, nem túl sikeresen.
- Nem biztos. Mármint lehet, hogy csak ezzel a kis hazugsággal akartak belőlem is több dolgot kiszedni, vagy csak azt akarták elérni, hogy véleményt változtassak, de... - szerintem igen. Viszont ezt már nem akarom kimondani, hisz nem buta lány ő. Tudja, és én is tudom, hogy mind a ketten ugyanarra gondolunk. A házban Emmán, Perrie-n és Jakie-n kívűl csak Harry volt ott. Harry-nek volt fegyvere, s neki kellett volna a dulakodást leállítania, de nem ezt tette. Épp ezért ha nem ken rá mindent Jakie-re, akkor őt is beidézik, neki pedig már nem egyszer volt dolga a rendőrössel. Most már nem kerülhette volna el a börtönt.
- És elmondta, hogy itt vagyok? - látom, ahogy keze az ölébe hullik és körömágya gondos piszkálásba kezd. Tekintete az ujjaira siklik, így most sikerül gyorsan végigmérnem. Vékony, és összegörnyedt testén ugyanaz kétnapos melegítő van, még annak ellenére is, hogy mindennap viszek fel neki új ruhát, haja enyhén csapzott, gubancos, de még sosem csillogott ilyen szépen, mint most, arca pedig tényleg nagyon meggyötört. Hiányérzete van, hiányzik neki. Nem értem miért éri meg neki ez így... Szaporán nemet bólintok, hogy legalább egy kicsit megnyugtassam.
- Jakie, te biztos vagy ebben? Mármint értem, hogy most már az a dolog biztos, de miért nem mondod el Zayn-nek? Megértené és nem borulna ki. Együtt meggyürkőznétek vele. - hangomba csak annyi érzelmet és lágyságot próbálok belevinni, hogy nehogy elsírjam magam, vagy ami még rosszabb... nehogy őt sirassam meg.
- Ő persze, hogy megértené, de a helyzeten akkor sem tudna változtatni. Neki ez az élete, El. - mutat körbe a hatalmas nappalin, amit még Louis az első fizetéséből újított fel. Plazmatévé, futógép, trópusi, egzotikus növények, saját orchidea sarok, mind a luxust és a fényűzést, a jólétet mutatja egy külső félnek. Egy olyan szemlélőnek, aki nem tud a dolgok mögé látni. Hisz ez a pompa súlyos és kemény munka ára. És sokszor nem éppen tisztességes betevő a juss...
- Nekem meg nem. És az én helyzetemben nem tehetem meg, hogy belekeveredek ebbe, még akkor sem, ha emiatt le kell róla mondanom. - jogos. Teljesen jogos, hogy a helyzet nála sokkal komolyabb, mint az én oldalamon. Sőt.. ha én lennék ilyen helyzetben, mint amilyenben ő van, talán én sem tennék különben. Elhagynám Louis-t, még ha a szívem szakadna bele.
A barátom, mintha csak olvasna gondolataimban, időzít rettentő pontosan és hatalmas lendülettel nyitja ki a bejárati ajtót. Ajkaimmal apró mosolyt formálok felé fordulva, miközben ő ezt nem viszonozza, csak indulatos léptekkel halad a szoba felé. Kezében a kedvenc fekete kis pisztolya, miközben felrepedt alsó ajkából szaporán szivárog a vér.
- Louis! - ugrok fel a kanapéról és vetem magam a nyakába, de mintha nem is érzékelné a jelenlétemet. Erősen és durván lök el magától, aminek köszönhetően visszahuppanok a kanapéra. Ő pedig ahelyett, hogy engem felsegítene, Jakie karja után kap. Barátnőm nagyot kiállt, mikor Louis szabad keze csuklójára szorít és úgy állíttatja fel. Belőlem is elszökik egy sikoly, mikor pisztolyát a lány fejéhez emeli.
- Kuss legyen már! - üvölti el magát, még sosem láttam ennyire dühösnek. Pedig nem egyszer szokott indulatosan hazatérni a munkahelyéről, de általában ilyenkor minden fölös energiáját egy vad szexbe öli bele, amit mondjuk és sem szoktam nagyon bánni. Ezzel ellentétben mostani cselekvése kicsit sem tetszik, sőt..!
- Te meg mi a francot csinálsz? - kiálltok én is rá, miközben karjai lefogásán ügyködök. Jakie-t gyorsan veti a földre és fordul velem szembe. Orrlukai teljesen kitágultak, miközben homlokát ezernyi dühös ránc borítja.
- Eleanor, ez a csaj egy boszorkány! - mutat a sírástól remegő Jaqueline-ra, miközben tekintetét le sem veszi rólam.  
- Mi van, nem értelek?! Louis, de komolyan... ittál? Vagy miért hordasz össze hülyeségeket? - kelek ki magamból a fejéhez kapva kezemet, hogy megállapítsam leheletéből, vajon tényleg felcsapott-e a garatra. De erre is ugyan az a válasza, mint mindenre amióta beszáguldott ide. Durván lök el magától.
- Dehogy ittam. Dolgoztam. Mindent úgy csináltam, ahogy Zayn kért... oda vittem a kuncsaftot, Harry-vel a szart is kivertük belőle, erre mire jönne a "főnök" a kérésekkel, kérdésekkel Zayn inkább ejti a dolgot. A csávó látott mind a hármunkat, a nevünket is megtudta, tudja, hogy hova vittük, tudja, hogy Zayn még az államokban van és van vele összeköttetésünk, erre a hős Rómeo azt mondja, hogy csak engedjük el, mert ha még egy ember, akinek Perrie-hez is köze van és eltűnik, azt csak Jakie letöltendője bánja. És még azt sem tudja, hogy ez a ribanc fel sem adta magát! - értetlenül pislogok és szemezek az előbb említett lánnyal, aki szintén ezt teszi irányomban. Mind ketten teljesen némán folytatjuk le ezt a kis közös "eszmecserét", ami inkább csak lelki megemésztése az előbb hallottaknak. Csak Louis fújtat továbbra is úgy, mint egy felhergelt bika. Bár pár másodpercre mintha ő is megpihenne, majd mikor látja teljes lesokkolásunkat gyorsan ismét cselekvésre fogja el magát.
Fegyverét ismét Jakie fejéhez emeli, aki ennek láttán a földre rogyik. Én ismét barátom karjaira vetem magam, aki csak egyszerűen lelök vállával, mintha csak egy kis pehely hullott volna rá. A falnak csapódva érek földet nem sokkal Jakie mellett, gyorsan mellé kúszok és sajgó fejjel emel szemeimet Louisra és pisztolyának csövére, amit még mindig irányunkba tart. Csak azt tudom remélni, ha végig a mellettem lévő lány oldalán maradok, akkor talán nem lő le minket. Bár ilyen dühtől átitatott állapotában fogalmam sincs mire, mikre is képes. Átölelem Jakie vállát, miközben le sem veszem a tekintettem Louis-ról, akinek íriszei szintén az enyémbe fonódnak és a köztünk lévő kapocsba csak az a fránya cső áll. Hosszú csönd áll fel ismét a szobába, mikor valami apró rezgésre leszek figyelmes, majd egy lazább, mégis rockosabb dallamra. Jakie mobilja, ami a kanapén heverő táskája legmélyén van. Tekintetem Louis-éval egy időben kapom az eszközre. Nem kell sokat gondolkodnom rajta, hogy ki lehet az. Hisz valószínűleg ugyanaz a személy, aki tegnap és azelőtt is pontban ilyenkor kereste. A közbiztosok. Barátom a fegyverét hirtelen a csilingelő tárgy felé emeli és ujját a ravaszról egy pillanatra megemeli, majd olyan erővel nyom rá ismételten, mint még soha. Még sosem láttam ilyen indulatosan lőni. Épp ezért hatalmas sikítás tör fel ajkaim közül, miközben kezeim a fülemre tapadnak, hisz az elsülő pisztoly hangja dobhártyaölő. Négy pontos lövés leadása után a fokozatosan elhalkuló dallamot végleg elnyeli a puskaropogás hangja. A hatalmas porfelhő pedig mindnyájunkat köhögésre késztet. Ám, amint lehetőség van rá, én ismét beszédre nyitom ajkaimat.
- Louis, valamit el kell mondanom. - érzem, hogy lehiggadt. Hogy ebbe a négy lövésbe minden stresszt, dühöt és értetlenséget bele, majd kiadott. Gyorsan állok fel a helyemről és fonom kezemet nyaka köré, így vonva testét közelebb az enyémhez. Pulzusa vadul ver, miközben a meg nem értettséget olvasom ki gyönyörű szemeiből. Kezei az enyémre vándorolnak, és miközben ujjainkat összekulcsolja, lehozza tartásunkat a csípőnk mellé.
- Gyere, menjünk ki a konyhába. - hozzá intézem a mondatokat, miközben visszanézek Jakie-re, akit szintén lesokkolt az előbb történt esemény, viszont ahhoz képest még egészen jól tartja magát. Bólint nekem egyet, ezzel megkönnyítve a helyzetemet, hisz végre igazat mondhatok Louis-nak.

(***)

- Uram atyám, ez biztos?! - túr idegesen felzselézett hajába Louis, miközben le sem veszi rólam a szemét. Én csípőmmel a konyhapultnak dőlök, miközben kezeimet a mellkasom előtt fonom össze. Nagyokat bólogatok, s egy hatalmas sóhajtással jelzem a helyzet fontosságát. Mintha ő ezt mondjuk nem érzékelné...
- Ez nagyon gáz, El. És én még majdnem bántottam Jakie-t... - kapja kezét a szájához. Bevallom, valami ilyesmi reakcióra számítottam titkon, tehát most nem csalódtam.
- Végre, hogy megérted Louis. Ezért kell Jakie-nek menekülnie Zayn-től. És épp ezért nem is bánthatod. - segítenünk kell neki, és jó, hogy végre ezt már Louis is látja.
- De nem maradhat itt! - szögezi le gyorsan, amivel sikerül meglepnie. Miért, miért ne maradhatna pont itt? Hisz biztos, hogy Zayn itt nem fogja keresni...
- Figyel, Zayn ide bármikor benézhet. És ha itt találja Jaqueline-t akkor először engem, majd téged, aztán őt is kicsinálja, ezt meg gondolom nem akarjuk. - hangja mindvégig komoly, miközben ujjai pisze orromon simítanak végig.
- De nem akarom kirakni innen. - nyögök fel szomorúan, mire a barátom szemei gondos töprengésbe kezdnek. A megoldást létrejöttét pedig íriszei csillogása jelzik nekem.
- Nem is kell, baby. Majd én intézkedem róla!

Drága Olvasóim!
Tudom, végre rész! Remélem elnyeri a tetszéseteket. Igazából ezzel a fejezettel szeretnék köszönetet mondani a sok díjért, a kedves kommentekért, és azért, hogy már 13 feliratkozó van a blogon. Köszönöm! Tényleg remélem, hogy tetszett a rész. Na de mit gondoltok Eleanor-ról? Louis viselkedéséről? Valamint... mi a fene lehet Jakie titka? Továbbra is ezek a kérdések a kulcsmondatok a történetben! Várom tippjeiteket/véleményeiteket a résszel kapcsolatban.
Puszil és Ölel mindenkit;
~pepa

16. fejezet ~ Bűntudat



⊰ music: Criminal

"A mutatóujjam már a ravaszon, kezem csak egy pillanatra, de megremeg, csuklom pedig kezd megfáradni. A fegyver erős súlya okán sínyli meg tartásom, és csökken rohamosan az energiaszintem. A homlokának támasztom a hideg csövet. Patakokban folyik róla az izzadság. Sustorog még valamit, de nem teljesen értem. Totálisan nagy, összefüggéstelen mondatok sokasága hagyják el édes ajkait. Bár... azt hiszem ez a "Miatyánk". Halálfélelme lehet, amit én váltok ki belőle. Habozok. Talán mégsem kéne lőnöm. Már majdnem elemelem a pisztolyt homlokától, mikor két erős kar fonódik a derekam köré. Csípőcsontomon érzem kemény fémgyűrűjét, miközben hosszú ujjai a szoknyám alá csusszannak. A bugyim szegélyét érik, és az anyagot morzsolgatják. Ekkor ismét megremeg a kezem. De most az élvezettől. Hihetetlen, hogy egy érintésével eltudja oszlatni belőlem az összes bűntudatot és kételyt, ami akkor fog el, ha lenézek az előttem remegő, pirosra sírt szemű áldozatra. Kezei elválnak fehérneműmtől, és ismét a szoknyámon kívül kezdnek mulatásba. Duzzadt ajkaival fülcimpámra, majd állcsontomra, később a nyakamba csókol. Nyelve ismerősen járja végig a finom bőrrel borított testfelületeimet, miközben az én a szememet továbbra is az előttem heverőn tartom. Csókjai befejeztével keze az enyémre siklik, ujjaink összekulcsolódnak, tekintetünk egy helyen egybeforr. Már-már a levegőt is egyszerre vesszük. Andalító mentás samponja és kölnije illatának egyvelege bénítólag hat rám. Észre sem veszem, ahogy ujjai az enyém mellé siklanak a ravaszon. 
- Tedd meg, baby. Oda a fejébe, csak egyet! - dörmögi veszettül a fülembe, amitől csak az újbóli idegesség fog el. Hangja a dobhártyámnál cseng vissza. Ismét lenézek az előttem vergődőre. Hosszú, szőke haja izzadságtól gubancos, miközben egykoron gyönyörűre sminkelt arca földdel, sárral és mageláztatottsággal van átitatva. Gyönyörű őzike szemei könnycseppek ezrétől csillog, ajkai zihálnak és vacognak egyben. Meg kell ölnöm. Neki és nekem is így lesz a legjobb. 
- Tedd meg, Jakie. Gyerünk baby. - várja, hogy én süssem el a ravaszt, de érzem rajta, hogy már ő is tudja. Tudja, hogy képtelen vagyok erre. Megteszi hát, amit én nem merek. Gyakorlottan, biztosan, komolyan és gyorsan. Mintha csak egy sima és egyszerű gombnyomás lenne. A fegyver elsül, s egy élettel kevesebb."

- Holly! - üvöltök fel. A szívem úgy zakatol, mintha most azonnal kiakarna törni a mellkasomból. Csak egyszer láttam Holly-t, Niall gyönyörű szőke barátnőjét, ezért sem értem miért pont őt kellett volna megölnöm. Izzad tenyereimmel a finom huzatú takaróba kapaszkodok, szemeimmel pedig párat pislogok, hogy a keletkezett könnycseppek mielőbb eltűnjenek. A villanyt nem merem feloltani, hisz talán a mellettem fekvő Zayn-t még nem keltettem fel. Vagy igen...
- Hé, jól vagy? - kómás hangjából kiérződik, hogy nem éppen a legkényelmesebb módon kelt fel. Még így félhomályban is tökéletesen kivetül a kép elém, ahogy borostás állát megsimítja, majd enyhén kidörzsöli szeméből az álmok utolsó kis cseppjét is. 
- Persze. Csak rosszat álmodtam. - nyögök fel annyi érzelemmel, jelenesetben félelemmel a hangomban, amennyivel nem kellene. Egyszerűen nem szabadna. Zayn nehezen, fáradtan tornázza fel magát az ágyon, ül mellém és kezd a hátam simogatásba. Puha, meleg ujjai lassan kör-köröznek gerincemen. Tudom, hogy hálásnak kéne lennem, amiért ilyen figyelmes, de egyszerűen nem tudok nem arra gondolni, hogy ezek az ujjak az álmomban mit csináltak velem, és ellenem. Mert ezek az ujjak sütötték el a pisztolyt, nem az enyémek. Ebben biztos vagyok.
- Baby, minden oké? - emeli rám aranybarna tekintetét értetlenül, mire hirtelenjébe elhúzódok tőle. Visszamászok az ágy végébe és remegő testemet a háttámlának döntöm. Meztelen lábfejeim pedig a takaró alá ássák be magukat.
- Ne hívj így! - kérem fel rá nyomatékosan, a hangomban tele tartózkodással, mire fel homlokán egy-két apróbb ránc jelenik meg. Még jobban elképed.
- Oké, Jakie, de még mindig nem értem, hogy... - lassan beszél, megpróbál a lehető legértelmesebben, de nem olyan könnyű ezt megvalósítani hajnali kettő óra tájékán. 
- Így se hívj! - persze, hogy nem tudhatja miért vagyok most ennyire háklis ezekre a becenevekre. Mostanra pedig már kiérződik, hogy az értetlenség mellett, már egy -enyhe- kis dühös mozdulatokat is társít tartásába. Kezeit ugyanis ökölbe szorítja, mikor másodszorra is utasítani akarom. Utálja, és ez látszik is rajta, viszont engem pedig perpillanat ez érdekel a legkevésbé. Még túl éles bennem az álom okozta félelem, és ellenszenv irányába.
- Tehetek érted valami? Hozzak egy pohár vizet, vagy ilyesmi...?- továbbra is segítőkészen fordul irányomba, mire csak heves fejcsóválásba kezdek. Hatalmas nyel, s ezzel gondolom a magába fojtott szavait, megjegyzéseit próbálja továbbra is hangtalanul magában tartani. Tekintete az éjjeliszekrényre siklik, amiről pár másodperc múlva le is kapja a távirányítót. Bekapcsolja az egyik hírcsatornát, -ezzel megszakítva csendes kémlelődésünket- miközben néha rám, néha pedig a képernyőre szegezi tekintetét. A figyelmem én is a hajnali hírek felé fordítom.
A pulzusom már majdnem a normalizálódik, mikor a tv képernyőjén a saját arcképemet látom visszaköszönni. Zayn értetlenül horkant fel és emeli rám kételyektől átitatott aranybarna szemeit. Én könnycsatornáim pedig már a elektronikus eszköz szavainak hallásától telítetté válnak. Nemeleges rázom fejemet, bár még magam sem tudok hinni cselekvésemnek. Miért tagadom? Miért nem mondom el neki?
- A 22 éves nő még intenzíven van, egyenlőre állapota stabilizálásáért küzdenek az orvosok. A rendőrség szándékos emberölési kísérlet vádjával nyomoz a 18 éves Jaqueline Evans után, akinek amúgy az eltűnését egy hete jelentette be családja. Egyenlőre nem lehet tudni, hogy Miss Evans milyen kapcsolatban is lehet az áldozattal, illetve annak családjával. A helyszínen megtalált csecsemő jól van, a sokk hatást leszámítva. A fiatal nő után -akit amúgy a házba beszerelt kamerák buktattak le- már elindult a nyomozás. Bárki, aki ismeri a képen látható Jaqueline Evanst, és tudja jelenlegi tartózkodási helyét, ne habozzon és értesítse a hatóságokat, de önszándékból senki ne állítsa meg, mivel fegyver valószínűleg van nála. - a szőke bemondónő tökéletesen végzi a dolgát, vagyis egy szuszra gyorsan hadarja el az összes ismertetőjegyemet. A hajam színét, a magasságomat és a ruhám színét, fazonját ami az este rajtam volt. Mindenről említést tesz gondosan, majd tovább halad a következő hírmorzsára.
- Kapcsold ki. - kérlelem nagyokat szipogva.
- Ez mi volt? - kérdez rá miközben megtartva a tisztes távolságot dől ő is az ágyháttámlájának. Remegő kezembe egy papír zsebkendőt veszek, amivel a könnyáztatta szemem gondos törölgetésébe kezdek. Zayn nagy levegővételei per pillant az egyetlen hangforrás hatalmas szobánkban. Bár ez nem sokáig marad így...
- Én... elakartam mondani, Zayn. - hangom megremeg, mikor keze megfeszül.
- Mikor, Jakie? Mikor, a picsába is? - kiált fel, még sosem láttam ennyire idegesnek. Keze a párnák közé csap, mire a matracot tartó falemez nagyot reccsen.
- Sajnálom, de este csak hazaakartam érni, és nem foglalkozni az egésszel. - kezem félúton megáll, mikor vállára terveznék simítani. Cselekvésemet érzékelve gyorsan kel ki az ágyból és kap magára egy inget. Két gombot lomhán begombol rajta, majd gondolom egy nadrág után kutat. Siet, sőt.. rohan. Csak azt tudnám, hogy hova...
- Mit csinálsz? - kérdem elnyelve a mondat végét, mire rám emeli szemeit. Nem a düh, hanem inkább a szomorúság és a csalódottság mossa át hatalmas íriszeit.
- Öltözök, hogy mielőbb lelépjünk innen. - fogja rövidre, majd mikor megtalálja a legmegfelelőbb fekete nadrágot gyorsan azt is magára ölti.
- Miért? -
- Azért Jakie, mert ha megvagy nekik te, utána már csak egy lépés és eljutnak hozzám, meg a... dolgaimhoz. S akkor utána idejönnek és mind a ketten mehetünk a levesbe. - azt hittem először Perrie miatt lesz kiakadva, meg, hogy miért hagytam ott Hope-ot, de úgy néz ki most leginkább az zavarja, hogy én még mindig az ágyban ülök.
- Megbeszélhetnénk? - kérdem talán kicsit túl hangosan is hirtelenjében, miközben én is az öltözködésbe kezdek. Mert valószínűleg még én sem állok készen erre a beszélgetésre.
- Majd a vonaton. - veti oda nekem a szavakat, miközben a kezembe dob egy -mára már a névjegyévé vált- flanelinget és egy fekete sapkát. Kezemben az anyag összegyűrődik, hisz nem kis erőbedobást beleadva szorítom most én ökölbe a kicsi mancsaimat. Ugyanis már rohadtul elegem van abból, hogy döntések sorozatát hozza meg mostanság nélkülem. Olyan döntésekét, amikbe elvileg nekem is jogom lenne beleszólni.
- Nem, a fenébe is! - dobom le idegesen a textildarabokat, majd a szekrényhez sietek. Kiveszem az egyik fekete melegítőegyüttest, amire pontosan 2 hete tettem szert, majd sétálok az ágyhoz, ahol Zayn továbbra is lefagyva áll.
- Mit mondtál? - torkát tétován megköszörüli. Na -ha eddig nem volt- most már biztos dühös! Ő is ledobja, az eddig kezében tartott karóráját az ágyra és gyors léptekkel közelít felém, miközben én már a hajam összefogásán foglalatoskodok.
- Azt mondtam, hogy nem. Elmegyek a rendőrségre, bevallom, hogy hibáztam, de rólad és Harry-ről nem beszélek. - hatalmasat nyelek, mikor két kezével a fejem mellett a falnak támaszkodik és az egész testével kicsit jobban felém dől. Úgy fújtat, akár egy versenyló, ami most készül első gyors köre teljesítésének végéhez. Íriszei pedig baljósan csillognak. Mondatomra nem reagál.
- É... én hibáztam, Zayn. Nem keverlek bajba, ne aggódj! - suttogom el, miközben tekintete nem ad alább vonzásából.
- Harry.. Harry ott volt, és nem segített... - kijelenti, miközben karján az izmok megfeszülnek. Kezeim ennek okán bicepszeire csúsznak, azt remélve, hogy hideg ujjaim majd ismét ellazítják.
- Nem tudott, minden olyan gyorsan történt. Nem tudott, pedig akart. Akart, Zayn. - homlokom izzadságcseppekkel borított Övére dől, légzésünk hasonlóan gyorssá és szaporává válik, s miközben én lehunyom szemem, érzem Ő továbbra is az arcomat tanulmányozza. Hosszú csöndet szakít meg, mikor ismét felszólal.
- Ha én ott lettem volna... -
- De nem voltál ott. - jelentem ki, nemes egyszerűséggel, mire érzem, ahogy beleborzong teste a rövid mondatom felfogása közben.
- Annyira sajnálom, Jakie. - kezeim bicepszéről arcára vándorolnak, miközben ujjaim bizonytalanul térképezik fel, barátkoznak meg borostás állával.
- Semmi baj. - karom nyaka köré siklik, így húzva magamhoz egy gyors és egyszerű csókra. Próbálom ebbe a gyors semmiségbe minden bennem felgyülemlett érzést beleadni, főleg a bűntudatot, ami a lövés pillanata óta emészt. Még sosem kezdeményeztem csókot közöttünk, pedig már nem egy csattant el... mégis, most megérte! Elválva finom és vékony ajkaitól most már tudom mi fog a legjobban hiányozni, ha bemegyek a rendőrőrsre. A csókja, a viccei, a frappáns megnyilvánulásai, a baráti köre, és lényegében Ő maga. Vicces, de igen...
- Nem hagyhatom, hogy feladd magad. - nyög fel fájdalmasan, mire egy szomorkás mosolyt csal arcomra. Kezem ismét végigsimít állán, majd mellkasára vándorolva ujjaim határozottan tolják el testét enyémtől. Bármennyire is rossz érzés ezt tennem.
- Legyél egyszer a jófiú, Zayn. Csak egyszer. - folyamatosan hátrál, miközben én már a melegítőfölsőmet kapom magamra. A cipzár felhúzódik, a haj a kapucni alá rejtve, sőt még egy napszemüveget is a homlokomra csúsztatok, pedig kint a világossági viszonyok igencsak gyérek. Egy pillanatra még Zayn, a fotelben ülő, összegörnyedt alakjára pillantok, két pislogással elérem, hogy az újabb könnycseppek mielőbb eltűnjenek szememből, majd amilyen halkan nyitom az ajtót, olyan ügyes csukom is azt be. A recepción könnyedén jutok ki. Talán túl könnyen is... mégis ezen aggodalmamat a kora reggel csodás látványa gyorsan eloszlatja. A nap épphogy felkélni készül, így a hajnalt egyszerre járja át a sötétség és a kezdetleges világosság bizonytalan fénye is. Elemelve tekintetem a fényes égitesttől, a parkoló felé veszem az irányt, ahol már az ismerős vöröses fekete motor leváltva, egy szürke Audiban várakozik az igencsak alváshiányos göndör. De hát jön nekem.. nem is eggyel!
- Hajnali. Fél. Három. Van. - bontja lassan szavakra az amúgy is egyszerű mondatát.
- Tudom, de az adósom vagy. - rendítem meg amolyan 'nem nagyon érdekel a dolog' stílusban a vállamat, miközben a műbőrülésen minél kényelmesebben próbálok elhelyezkedni.
- Nem volt kamera. Perrie felébredt és ő árult be. Az én nevemet csak azért nem mondta, mert úgy néz ki még a történtek után is bízik bennem. - sóhajt fel Harry, miközben beindítja a motort.
- Vagy csak ezzel akar sakkban tartani. - sokkal inkább a második verziót tartom reálisnak, véleményemnek mégsem adok hangot.
- Neki mit mondtál? - utal elég látványosan Zayn-re, miközben gondosan figyelve tolat ki a parkolóból.
- Azt, hogy megyek feladni magamat. - utálok hazudni. Utálok Zayn-nek hazudni. Utálom otthagyni, ilyen állapotba, de muszáj... egyszerűen muszáj.
- És biztos vagy benne? - kérdését először nem értem meg teljesen, majd mikor leesik, hogy nem a rendőrségre utal, végre képes vagyok egy értelmes választ kinyögni találó, mégis roppant egyszerű kérdésére.
- Persze, teljesen biztos vagyok benne. Most már amúgy sem fordulhatok vissza, nem igaz? - hangom egy pillanatra megremeg, miközben gondolataimban ismét azzal játszok el, hogy mi lenne ha... ha visszamennék?
- Akkor, hova vigyem kisasszony? - enyhén élcelődik, hihetetlen, hogy még most sem tudja komolyan venni a dolgokat. Legalább csak fele annyira, mint ahogy én teszem...
- Eleanor-hoz, majd Holly-hoz. Kezdésnek azt hiszem jó lesz így ez!

Drága Olvasóim!
Nos, ha túl "szenvedtétek" magatokat ezen a -szerintem- borzalmas részen, akkor csak "egy" kérdésem lenne. Ti mit gondoltok Jakie-ről? Miért és pontosan mi elől menekül? Kíváncsian várom válaszaitokat. :) 
ui: Szeretném megköszönni a héten érkezett összes díjat! Mindet kifogom tenni csajok, minden blogba belefogok olvasni, de 27.-én vizsgázok, szóval addig korlátozottan leszek, s sajnos nem tudok addig ezekkel foglalkozni!
Megértést köszönöm, s remélem ez a rész sem lett olyan borzalmas. Pipálni, kommentelni ér és -esetleg aki még nem tette meg- fel is iratkozhat a blogra, amivel garantáltan feldobja a napomat! [15 feliratkozó után meglepi, de erről majd még beszélek... :D ]
Puszil és Ölel mindenkit:
~pepa